A városi kertészkedés meghonosításával először a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdett el foglalkozni 2010-ben, és azóta is segítenek a közösségi kertek beindításában. Honlapjukon országos listán és térképen mutatják be a jelenleg működő kiskerteket. Szándékuk szerint a közösségi kertek és ismeretterjesztő programjaik segítik a városi embereket olyan elvontnak tűnő fogalmak megértésében, mint amilyen például a „városi hősziget”, illetve a „biológiai lábnyom csökkentése”.

Háborús előzmények

A háborúk miatt bekövetkezett élelmiszerhiány enyhítésére Európában a XX. század elején alakítottak ki úgynevezett közösségi kerteket a sűrűbben beépített lakóterületek környezetében, napjainkban pedig ismét virágkorát éli a közösségi kert mozgalom, amelynek lényege, hogy arra kijelölt, és felparcellázott városi, önkormányzati tulajdonú telkeken a városias életet élőknek lehetőséget kínálnak arra, hogy veteményes kerteket alakíthassanak ki, és gondozhassák azokat a környéken lakók.

A primőr zöldségtermelés mellett ezeknek a kis kerteknek fontos szerepük van a közösségformálásban és a környezettudatos szemléletre nevelésben. 

A kozossegikertek.hu ismertetője szerint a városi kertészkedés különböző korú és hátterű embereket szervez közösségbe, miközben a kertek közösségteremtő erejük és nevelő funkciójuk mellett friss zöldséggelgyümölccsel, fűszernövénnyel látják el az azokat gondozó városlakókat.

A megvalósítás különböző módozatai szerint léteznek tisztán a közösséghez tartozó, illetve magántulajdonban lévő parcellákból álló telkek, amelyek kialakíthatók például iskolák vagy kórházak udvarán, vagy akár önkormányzati telkeken, esetleg használaton kívüli építési területeken.

Kép: Napi.hu, Sánta András

Jellegzetességük alapján négy különböző közösségi kerttípus létezik:

Helyi közösségi kertek

Ez a közösségi kertek legelterjedtebb típusa, amikor a helybéliek együttes erővel termesztenek zöldséget, gyümölcsöt vagy dísznövényeket. Az ilyen kertekben a közösség tagjai havi vagy éves díj fejében bérelhetnek parcellákat.

Lakótelepi, társasházi közösségi kertek

Az ilyen kerttípusoknál a kert gondozását a lakónegyedben élő emberek végzik.

Intézményi közösségi kertek

Ezeket, ahogy nevük is mutatja, általában civil vagy privát szervezetek működtetik, többnyire mentális vagy fizikai rehabilitációs célból, hogy a programban résztvevők akár a foglalkoztatásban is hasznosítható képességeket sajátíthassanak el.

Demonstratív közösségi kertek

Általában oktatási, edukációs célokat szolgáló kertek ezek, amelyekben gyakran tartanak szemináriumokat és előadásokat kertészkedésről, illetve biztosítják a szükséges eszközöket és szerszámokat a közösségi kert gondozásához.

A közösségi kertek rajongóinak aktív hazai közösségi oldala is létezik, amely 11 ezer tagot számlál. 

A demokrácia földje

Egy közösségi kert általában demokratikus intézmény, ami konszenzusos döntések alapján szerveződik. A tagok, bérlők együtt döntik el, hogyan fejlesszék a kertet, milyen eszközöket, anyagokat, vetőmagokat, palántákat szerezzenek be, illetve hogy milyen módszerekkel műveljék a kertet.

Csatlakozás egy közösségi kerthez

Egy már működő közösségi kertbe bejutni nem is mindig egyszerű, mert a parcellák többnyire évenkénti meghosszabbítással vagy visszavonásig bérelhetők. Ezért aki csatlakozni kíván egy kiszemelt városi oázishoz, keresse fel a kert üzemeltetőjét. A tagtoborzás általában ősszel indul a következő évre.