Az év elejétől felszámolási eljárás alatt lévő RKB Építő Kft. vagyonelemeinek értékesítésére írt ki nyilvános pályázatot a felszámoló Kelet-Holding Gazdasági Tanácsadó és Kereskedelmi Zrt. A 2000-ben alakult, fő tevékenysége szerint épület, híd, alagút, közmű, vezeték építésével foglalkozó vállalattal szemben ugyan egy mediátor iroda bevonásával néhány hónapig egyeztetés folyt egy esetleges csődeljárásról, azonban ezzel párhuzamosan sok hitelezői kérelem is érkezett felszámolás elindítására - mondta lapunknak Buga Tamás Imre felszámolóbiztos. A Rigler Zoltán egykori parlamenti képviselő, a Fidesz vállalkozói tagozatának első elnöke által alapított cég jegyzett tőkéje 2004 óta 40 millió forint. Az értékesítés során a ferencvárosi Viola utca 23-25. szám alatti, eredetileg bemutatóteremnek is épült irodaházra és a benne lévő ingóságokra lehet - kizárólag együttesen - ajánlatot tenni. Az irányár 180 millió forint, amelyből 30 millió az áfa. Az érdeklődők a vagyonelemeket csak előre egyeztetett időpontban tekinthetik meg a helyszínen. A pályázatokat július 30-án lehet személyesen benyújtani a Kelet-Holding budapesti székhelyén.