Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Munkaidőbarát nyitva tartással, este hétig várta az érdeklődőket az első HVG Állásbörze a Syma csarnokban, mivel a szervezők nemcsak a frissdiplomásokra számítottak, hanem a tapasztalt, de munkahelyváltáson töprengő szakemberekre és a vidéki látogatókra is. Az egyetemi börzékre jellemzően fiatalok látogatnak el, a pár éves tapasztalattal bírók többnyire kihagyják, mivel úgy vélik, kevés nekik szóló ajánlattal találkozhatnak. Ezen szerettünk volna változtatni, amikor kitaláltuk, hogy felsőoktatási intézményektől független börzét szervezünk, hasonlót a kölni vagy a szingapúri többnapos rendezvényekhez - mondta lapunknak Hajdu Csongor, az egyik szervező cég, a Frissdiplomás Kft. ügyvezetője. Végül az érdeklődők jelentős része a fővárosból, a felsőoktatási intézmények és a börze között cirkáló ingyenbuszokkal érkezett, de a szervezők legnagyobb meglepetésére nem a diákok voltak többségben az átlagosan napi 2600-3000 látogató között, hanem a középkorúak. A bölcsészeknek most is csalódniuk kellett: a munkaadók elsősorban gépész-, villamos-, informatikus és vegyészmérnököket, rendszer-, projekt-, minőségbiztosítási, folyamat- és tervezőmérnököket, műszaki menedzsereket kerestek. Számos ajánlat szólt pénzügyi, közgazdasági, gazdasági végzettségűeknek is, értékesítői, beszerzői posztokat hirdetve. Az IT Hungary például 100 ügyfél-támogatási szakértőt keresett, 50 fejlesztő, ugyanannyi alkalmazásüzemeltető, 20 rendszergazda és 10 tesztelő mellé. Alig pár pozíciót ajánlottak humán vagy jogi diplomásoknak. Az elvárt nyelvtudásnál is számos változás van a korábbi évekhez képest, mivel a legtöbb helyen alapkövetelmény a középfokú, sok helyütt a folyékony angol, német vagy francia nyelvismeret. Az ajánlott kezdő fizetésekről már kevésbé nyíltan nyilatkoztak a cégek, többségük inkább csak versenyképesként jellemezte ajánlatát, a cégkalauzban közzétett bruttó bérek pedig 200-300 ezer forint között szóródtak.