Hetek óta az a kérdés foglalkoztatja a lengyel médiát, mennyit kell majd fizetni 2019-ben az áramért. Úgy tűnt, a hét végén lezárja a vitát Mateusz Morawiecki miniszterelnök, aki bejelentése, hogy nem lesz áramemelés 2019-ben. Most mégis olyan hírek érkeznek, hogy lesz drágulás - írja az onet.pl.

A lengyel városok szövetségének képviselője ugyan arra számít, hogy a kormány védelmet nyújt várható az 50-70 százalékos drágulás ellen, de nem biztos ebben, mivel az ígéret a lakosságnak szólt. A drágulás hátterében az áll, hogy Lengyelország főként szénerőművekben termeli az elektromos energiát, amelyek főként környezetvédelmi okokból egyre drágábban működnek.

Az önkormányzatok is meglepték a kormány saját elvárásaikkal. Először is elvárnák, hogy az energetikai cégek igazolják: csak annyival emelték áraikat, amennyivel nőttek a költségeik. Másodszor, ha elkerülhetetlen a nagy drágulás, akkor lehetővé kell tenni a fogyasztóknak a részletfizetést. Végül a helyhatóságok egy különleges támogatási alap létrehozását is várják a kormánytól.

Az önkormányzatok attól tartanak, hogy nagyon megugrik az intézményeik - az iskolák, a kórházak -, illetve az utcai világítás üzemeltetési költsége. Hírek szerint felmerült, hogy például a kórházak más áron kapják az áramot, mint a közhivatalok és más eltérések is lehetnek. Dacára az 50-70 százalékos árnövekedési becslésnek, az önkormányzatok egyelőre nem tervezik, hogy drágítanák a közszolgáltatások díjait, például a tömegközlekedési eszközök jegyárait.