Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A madridi napilap közzétette, hogy a Barcelona futballistái mennyi pénzt kerestek az előző szezonban. A listából kiderül, hogy a klub előző vezetése nem sajnálta a pénzt annak érdekében, hogy megszerezzen egy-egy kiszemelt futballistát, ám miután a transzferek többsége nem jött be, jó néhány kispados focista is elképesztően magas fizetéssel bírt, és csak a futballisták bére 120 millió euró kiadást jelentett. Az új elnök, Joan Laporta egyik célja, hogy legalább húsz százalékkal csökkentse a focisták bérezését. A harmadik legjobban kereső barcelonai, Carles Puyol több mint ötmilliós fix fizetéssel rendelkezik. Laporta vele is tárgyal a kontraktus módosításáról, ám az elnök dolga nem egyszerű, hiszen a hátvéd saját nevelésű futballista, tősgyökeres katalán, abszolút közönségkedvenc, esetleges távozása jelentősen csökkentené a presidente népszerűségét. Nagyon jól keresett a tavaly nyáron igazolt Joan Román Riquelme is, aki pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanez igaz a szintén csaknem ötmilliós fizetést húzó Gerardra is. A német Robert Enke, aki egyetlen bajnokin sem állt a kapuban, több mint hárommillió eurót tehetett zsebre.