A 2011-es költségvetési kiadásokat 50 milliárd reállal csökkenti a brazil vezetés. A hazai össztermék (GDP) 1,23 százalékát kitevő megszorítás az államháztartás szinte valamennyi területét érinti.

Leállítják a pénzügyi világválság hatásainak ellensúlyozását célzó valamennyi gazdaságösztönző programot, így megszűnnek egyebek között az autóvásárlási kedvezmények. Az államigazgatást sem hagyják ki, például ötven százalékkal csökkentik a minisztériumokban az utazási keretet és a kiküldetési napidíjakat - jelentette be Guido Mantega pénzügyminiszter helyi idő szerint szerdán.

Ugyanakkor a szociális programok forrásait nem csökkentik, és az eredeti menetrend szerint folytatják a 2014-es labdarúgó világbajnokság és a 2016-os olimpia előkészületeit - tette hozzá. 

A közel 200 millió lakosú Brazília a négy legnagyobb feltörekvő gazdaság egyike Kína, India és Oroszország mellett. A GDP tavaly 7,5 százalékkal, két évtizede nem tapasztalt mértékben nőtt, részben a választásokkal összefüggő állami költekezés következtében.

Luiz Inacio Lula da Silva elnökségének öröksége így a gazdasági fellendülés mellett az elszabaduló infláció és az emelkedő jegybanki alapkamat is, a gondok kezelése pedig az új elnök, Dilma Rousseff próbatétele. Az alapkamat 11,25 százalék, az infláció pedig 5,99 százalék, jóval meghaladva a kormányzat 4,5 százalékos célját. 

Megfigyelők felhívják a figyelmet, hogy a megszorítás következetes végrehajtása korántsem garantált, hiszen a pénzügyminisztériumban nem történt váltás, éppen Guido Mantega - a régi-új miniszter - alatt szaladtak el a kiadások, így aztán tavaly nem sikerült tartani a hiánycélt, annak ellenére, hogy a minisztérium a legtöbb elemző szerint kreatívnak nevezhető könyvelési eljárásokat alkalmazott.