"Nincs szövetségi kormányzati megoldás. Ezt csak tagállami szinten lehet megoldani" - hangsúlyozta az MTI szerint Biden elnök a koronavírus-válságról a tagállami kormányzókkal folytatott telekonferencián. Biden igyekezett biztosítani a kormányzókat, hogy a szövetségi kormányzati intézkedések nem fogják akadályozni a tagállami lépéseket.

Az elnök korábbi intézkedései között szerepelt a szövetségi kormányzati munkatársak és a száz főnél nagyobb vállalatok dolgozói számára előírt kötelező védőoltás, a gyakoribb tesztelés bevezetése, valamint a maszkviselési kötelezettség előírása a szövetségi épületekben, repülőtereken és a közösségi közlekedési eszközökön.

A hivatalba lépése óta több mint 400 ezer amerikai halt meg koronavírusban az Egyesült Államokban, nagyjából annyian, ahányan 2020-ban. A The Wall Street Journal című lap kedden ezzel kapcsolatban idézte Biden tavalyi választási kampányát, és Donald Trump elnökkel folytatott egyik elnökjelölti vitáját, amelyben Biden úgy fogalmazott: "bárkinek, aki felelős ilyen nagyszámú halálesetért, nem szabad az Egyesült Államok elnökének maradnia".

Biden elnök kritikusai élesen bírálták az elnök beismerését, hogy "nincs szövetségi kormányzati megoldás" a koronavírusra.

Az elnök mostani felhívása, hogy a tagállamok vegyék ki jobban a részüket a védekezésből, válasz Asa Hutchinson arkansasi republikánus kormányzó korábbi kijelentésére, aki arra kérte Biden elnököt, hogy a járványt terjedését fékező szövetségi kormányzati intézkedésekkel Washington ne akadályozza a tagállamok hasonló lépéseit.

Mindeközben az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési hivatal (CDC) hétfőn tíz napról öt napra csökkentette a fertőzött amerikaiak számára kötelezően előírt karantén időtartamát, és hasonló módon öt napra rövidítette a családtagok és más közeli kontaktszemélyek kijárási korlátozását.

A CDC szakemberei szerint az ajánlást az egyre növekvő mértékű bizonyíték fényében változtatták meg, miszerint a koronavírussal fertőzött személyek a tünetek kialakulását megelőző két napban, valamint az azt követő három napban a leginkább fertőzőképesek.

A döntést a koronavírus omikron variánsa által okozott újabb fertőzési hullám is befolyásolta. Egyrészt az eddigi kutatások eredményei alapján úgy tűnik, az omikron változat enyhébb tüneteket eredményez, mint a koronavírus korábbi változatai, másrészt szakemberek szerint az új fertőzöttek számának növekedése már veszélyezteti a kórházak, légitársaságok és más üzleti ágazatok folyamatos működését - írta az MTI.