Szükség esetén meg tudják növelni a Kremlhez közeli, több mint kétszáz éves, napjainkban leginkább konferenciák és fesztiválok megrendezésére használt kereskedőházban kialakított oltóközpont nyitva tartását, és ezzel az áteresztőképességét is - közölte az MTI szerint Szergej Szobjanyin polgármester. Ezzel párhuzamosan bezárták a szomszédságában található patinás GUM áruházban működő hasonló létesítményt, hogy a vásárlók és a vakcinációra érkezett emberek ne keveredjenek többé egymással.

Elérte a hárommilliót az orosz főváros azon lakosainak száma, akik megkapták a Covid-19 elleni védőoltás első komponensét. Noha a napi esetszámok terén csökkenés mutatkozik, továbbra is nagyon sokan kerülnek kórházba - mondta a főpolgármester.

A moszkvai vendéglátóipari vállalkozók hétfőn azzal a kéréssel fordultak a fővárosi önkormányzathoz, hogy határozatlan időre halassza el annak a rendeletének az életbe léptetését, amelynek értelmében július 12-től csak védettséget igazoló QR-kóddal lehet beülni a vendéglők teraszára. A belső helyiségek már június 28-tól csakis ezzel a feltétellel látogathatók.

A moszkvai vendéglősök emellett felhívták a figyelmet arra, hogy nincs kapacitásuk a QR-kódok ellenőrzésére, és az éjszakai klubokkal ellentétben nincs biztonsági személyzetük arra, hogy érvényt szerezzenek a rendelet betartásának.

Eddig több mint 5800 oltópont nyílt meg az országban - közölte az MTI szerint Mihail Misusztyin miniszterelnök.

Növekszik az új esetek száma

Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma a hétfői hivatalos adatok szerint 24 353-mal 5 635 294-re emelkedett. A napi növekmény országos szinten 0,43 százalék, az új esetek 13,4 százaléka volt tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 413 274-re, a halálos áldozatoké 654-gyel 138 597-re, a felépülteké pedig 14 540-nel 5 035 518-ra emelkedett.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 152,3 millió, az elmúlt napon pedig 488 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 927 247 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Törökországba utazhatnak az oroszok

Oroszország 13 újabb városából indítottak hétfőn közvetlen járatokat Törökországba. Így most már 45 településről lehet elrepülni a helyi turisták között népszerű Isztambulba vagy a török tengerpartra. Ciprus közölte, hogy a Szputnyik V mindkét dózisával beoltott utasok továbbra is PCR-teszt nélkül érkezhetnek a szigetországba.