Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyre több az iskolai kirándulás Szerbiában is, a diákok örülnek, a szülők viszont mélyen a zsebükbe kell, hogy nyúljanak - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. Egy egynapos kirándulás 10 ezer dinárba (34 ezer forint) is kerülhet, a természet iskolája kiadások terén pedig felérhet egy nyaralással. A végzősök kétnapos Tara-hegységi kirándulása, egy éjszakázással pontosan tízezer dinárba kerül.

A szülő fizeti a kísérő tanárok kirándulását is, ami fejenként 500-tól akár több ezer dinárba kerülhet. Az orvos napidíját, ami 50 euró körül mozog. Ezenfelül az adót, ami szintén megnöveli a végösszeget. A Juta Nemzeti Turisztikai Szervezetnél azt mondják, az ajánlatokat az ügynökségektől kapják az iskolák, a szülők tanácsa pedig kiválasztja a legkedvezőbbet.

A költségek 50 százaléka a szállásadónak, 20 százaléka a szállítóvállalatnak, a maradék 30 százalékból 10 százalék a turisztikai ügynökség haszna, közli tudósításában a Szerbiai Rádió és Televízió. Az egynapos kirándulások 4-5 ezer dinárba kerülnek, az egyhetes, tanulással egybekötött természet iskolája elnevezésű utazások akár 30 ezer dinárba is kerülhetnek. A pszichológus szerint nagy trauma lehet a gyereknek, ha nem utazhat el a csoporttal.