A TASZSZ jelentése szerint két törvényjavaslatot is benyújtottak a parlamentbe, amelyek célja a külföldi valutában eladósodott oroszok megsegítése. Az első megtiltaná a bankoknak, hogy magánszemélyeknek külföldi valutában nyújtsanak hitelt, ezzel csökkentve a lakosság pénzügyi kockázatát.

A második, amely valóban segítséget jelenthet, ideiglenesen, július 1-ig felfüggesztené az adósok törlesztési kötelezettségét, ezt követően azonban folytatniuk kell az adósságszolgálatot, ezért azonban a bankok sem késedelmi díjat, sem más pénzügyi szankciót nem alkalmazhatnának velük szemben.

Ugyancsak fel kell függesszék a kilakoltatásokat - írta a RAPSZI, a hivatalos orosz jogi hírügynökség. A jegybank a Rosszijszkaja Gazeta szerint ugyanakkor javasolta a kereskedelmi bankoknak, hogy vizsgálják felül a 2014. január 1. előtt kötött jelzáloghitel-szerződéseket, és a törlesztéseket a 2014. október 1-jei, 39,40 rubeles dollár árhoz kössék.

Bár a külföldi valutában felvett jelzáloghitelek aránya Oroszországban elenyésző, csupán 2 százalék, de az ország mérete miatt így is százezreket sújt a rubel árfolyamának összeomlása.