Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Előzőleg Elman Abdullayev azeri külügyi szóvivő Bakuban azt közölte, hogy Azerbajdzsán jegyzéket intézett Magyarországhoz, amelyben megállapította: Ramil Sahib Safarov szabadlábra helyezése az azeri jogszabályoknak és a nemzetközi jogi normáknak megfelelően történt.

A trend.az azeri portál szerint az azeri külügyi szóvivő újságíróknak elmondta, a jegyzékben az is olvasható: az ország alkotmánya kizárólagos joggal ruházza fel az államfőt, hogy kegyelmet gyakoroljon. A szóvivő szerint a Safarov-ügyet a Hegyi-Karabah feletti fennhatósággal kapcsolatos konfliktus tükrében kell vizsgálni, mivel Safarov tanúja volt az azeri lakosság ellen örmények által végrehajtott etnikai tisztogatásoknak.

A karabahi területért 1988 és 1994 között 30 ezer halálos áldozatot követelő háborút vívtak az örmények és az azeriek. Kaleta Gábor az MTI-nek elmondta: Azerbajdzsánnak az EU mellett működő képviselete csütörtök délután küldte át a jegyzéket az EU-tagállamok brüsszeli állandó EU-képviselőinek. A Külügyminisztérium tanulmányozza a jegyzéket - tette hozzá.   

Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetését töltő Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek. Szerzs Szargszján örmény elnök aznap bejelentette, országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szeptember 2-án hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, akit diplomáciai jegyzékben arról tájékoztatott, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tartja Azerbajdzsán lépését.