Az új előrejelzés a Világbank és az IMF jövő heti őszi ülésszaka előtt lát napvilágot - írja az MTI.

Az idei évi globális gazdasági növekedésre vonatkozó becslésen nem változtatnak, az marad 3,2 százalék, a jövő évi 2,9 százalékos adatot azonban rontják - mondta el az IMF vezérigazgatója. Hogy pontosan mennyivel, azt a nemzetközi szervezet vezetője nem árulta el. Tavaly 6,1 százalékkal nőtt a globális GDP.

A 2026-ig tartó időszakig a növekedés jelenlegi lassulása alapján a világgazdaság vesztesége mintegy 4 ezer milliárd dollárt tesz ki – mondta Krisztalina Georgieva, aki szerint ez hatalmas visszalépés a világgazdaság számára. A helyzet pedig inkább romlani fog, nő a recesszió kockázata. A bizonytalanság rendkívül magas háború és világjárvány idején.

Az IMF becslése szerint a világgazdaság körülbelül egyharmadát adó országok legalább két egymást követő negyedévben zsugorodnak idén vagy a következő évben. A lassulás minden nagyobb gazdaságban megfigyelhető, Európában, Kínában, az Egyesült Államokban, ami a feltörekvő és fejlődő országok gazdasági helyzetét is befolyásolja.

Három lépés a stabilizáció érdekében

Az eurózónát súlyosan érinti az oroszországi gázszállítások csökkenése, Kína a pandémiával összefüggő zavaroktól, valamint ingatlanpiacának mélyülő visszaesésétől szenved, az Egyesült Államokban pedig lassul a gazdasági növekedés, mivel az infláció csökkenti a reáljövedelmeket, a fogyasztói keresletet, míg a magasabb kamatok visszafogják a befektetéseket. Ez viszont érinti a feltörekvő és fejlődő országokat, mivel csökken az exportjuk iránti kereslet - mondta az IMF-vezető.

A vezérigazgatója három pontba foglalta, hogy mit kellene tenni a világgazdaság stabilizálása érdekében.

  1. Az első az infláció csökkentése,
  2. a második olyan fiskális politika bevezetése, ami megvédi a kiszolgáltatottakat anélkül, hogy növelné az inflációt,
  3. a harmadik a feltörekvő piacok és a fejlődő gazdaságok támogatására irányuló közös erőfeszítés.