A lengyel hazai össztermék (GDP) 4,3 százalékkal bővült tavaly. Az idén az első negyedévben 3,5 százalékra lassult a bővülés éves üteme az euróövezeti adósságválság hatására.

Jacek Rostowski hangsúlyozta azt is, hogy a kormány elkötelezett a GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék alá szorítása mellett, a tavalyi 5,1 százalékról. A pénzügyminiszter ugyanakkor azt is mondta, hogy nem sikerül majd a korábbi terveknek megfelelő mértékben csökkenteni a deficitet a következő években. Ennek okára a pénzügyminiszter nem tért ki.

A lengyel kormány korábban azzal számolt, hogy a GDP-hez viszonyított államháztartási hiányt 2,2 százalékra szorítja le 2013-ban.