Az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek között 10-12-szer többen vannak a vírus okozta betegségtől (Covid-19) védő oltással nem rendelkezők, mint a beoltottak. Ezért a kormány szeptember közepén nagyszabású akciókkal próbál új lendületet adni az oltási kampánynak, arra törekednek, hogy az emberek a mindennapi elfoglaltságaik közben, a lehető legkisebb erőfeszítéssel és időráfordítással beoltathassák magukat.

A védekezést szolgálja egy tervezett új jogszabály is, amely szerint bizonyos foglalkozásokban, például az idősgondozásban és a napközbeni gyermekellátásban a munkavállaló köteles nyilatkozni arról, hogy rendelkezik-e teljes oltással - mondta Jens Spahn német egészségügyi miniszter a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban.

Csak az oltási hajlandóság alakulásától függ, hogy kell-e megint korlátozni az emberek szabadságát - mondta arra a felvetésre, hogy számos szakértő szerint a korábbiaknál jóval fertőzőképesebb delta vírusváltozat szétterjedése miatt ismét korlátozásokra lesz szükség a felső légúti megbetegedések ősszel kezdődő szezonjában.

Az egyik legismertebb német járványügyi szakértő, Christian Drosten, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője szerint a hatvan feletti korosztályban 90 százalékos, a hatvan alattiaknál pedig 85 százalékos átoltottságot kell elérni a járvány megállításához.

Eközben azonban az átoltottság a lakosság egészét tekintve a 60 százalékot is alig haladta meg, és a július elején regisztrált 700 ezerről 200 ezerre süllyedt a naponta beadott oltások átlaga.

A szövetségi kormány pénteki összesítése szerint a 252 napja tartó oltási kampányban 102,4 millió adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 65,6 százaléka - 54 541 599 ember - kapott. Teljes oltással a lakosság 61 százaléka - 50 754 494 ember - rendelkezik.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában 14 251 fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez csaknem húszszázalékos emelkedés az egy héttel korábbi 12 029-hez képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 984 353 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 45 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 92 301-re emelkedett - írta az MTI.