A szlovákok nyerni akarnak Babis győzelmén - írta a lengyel gazeta.pl gazdasági portál. A hét végi választásokon győztes ANO párt vezetője, Andrej Babis megkezdte a tárgyalásokat az új kormány megalakulásáról. Az üzletember-politikus mereven elutasítja az euró bevezetését az országában és élesen szemben áll az EU közös menekültpolitikájával.

Soha nem vettem a bátorságot arra, hogy más országok politikai helyzetét kommentáljam, de örülök, hogy Szlovákia régiónkban egy proeurópai (Európa-párti  szerk.) szigetté vált - idézte a gazeta.pl lengyel portál Robert Fico szlovák kormányfő (képünkön) erre utaló nyilatkozatát.

A Brüsszellel való szoros kapcsolatokat hangsúlyozta a szlovák államfő és a törvényhozás elnöke is. A szlovák politológusok véleménye szerint a választások után a csehek egyértelműen euroszkeptikus politikát fognak folytatni, akárcsak a magyarok és a lengyelek.

A szlovákok, ezt kihasználva meg akarják erősíteni uniós pozíciójukat. Emellett már korábban elkötelezték magukat, akkor, amikor Emmanuel Macron francia elnök bejelentette az EU belső körének erősítését. A szlovákok egyértelműen kinyilvánították, hogy a mag-Európában akarják látni országukat.

A nyitókép forrása: Fredeirck Florin, AFP