Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az intézkedést a szombattól már negyedik alkalommal meghosszabbított vészhelyzet hatálybalépésével egy időben kezdik majd ellenőrizni a szlovák határokon és repülőtereken. A szlovák rendőrség közlése szerint a külföldre utazóknak igazolniuk kell majd, hogy nem turizmus céljából lépik át a határt - írja az MTI pozsonyi tudósítója.

A korlátozást azzal indokolta a pozsonyi kormány, hogy ily módon akarja orvosolni azt az ideiglenesen fennállt "igazságtalan" állapotot, hogy a februárban érvénybe lépett járványügyi korlátozások alapján - néhány indokolt kivétellel - tilos az egyes járások között utazni, ugyanakkor a külföldre utazás bármilyen céllal megengedett volt.

Szlovákiában február 8-tól lépett működésbe az úgynevezett Covid-automata, ami olyan intézkedési keretrendszer, amely a járványintézkedések enyhítésének vagy szigorításának automatizálását hivatott szolgálni a fertőzöttek aktuális számának tükrében. Ez a rendszer heti szinten - az aktuális fertőzöttségi adatokat figyelembe véve - szigorít vagy enyhít a korlátozásokon, amelyeket az egyes járásokban be kell tartani. Ezek közé a korlátozások közé tartozik az is, hogy az adott járásból vagy járásba korlátozások nélkül szabad-e ki- vagy beutazni.

A szlovák Nemzeti Egészségügyi Információs Központ adatai szerint a PCR teszttel újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések számának heti átlaga az elmúlt hetekben nem mutatott lényeges változást, napi szinten kétezer és kétezer-ötszáz között mozgott a mintegy 5 és fél millió lakosú országban.

Az országban jelenleg közel 3 és félezer koronavírus fertőzött személyt kezelnek kórházban. A kórnak tulajdonított új halálesetek hivatalos száma mintegy egy hete enyhén csökkenő tendenciát mutat, a halálesetek száma szerdán 76-al 8814-ra emelkedett.