Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Évesített ütemben 3,9 százalékkal csökkent a japán gazdaság teljesítménye január-márciusban, ami sokkal kedvezőbb érték az előzetesen megadott 5,1 százaléknál és az elemzők által várt 4,8 százaléknál.

A vártnál jobb adatok megkönnyebbülést jelenthetnek a döntéshozóknak, akik azt remélik, hogy Japán gazdasági fellendülése nem marad el a többi nagy gazdaságétól, amelyek sokkal gyorsabban kezdték el a koronavírus-járványt megfékező oltási kampányt. Az adatok javulása alapvetően arra vezethető vissza, hogy a kormányzati kiadások és a tőkeberuházások a korábban becsültnél kisebb mértékben csökkentek.

A tőkeberuházások a második becslés szerint 1,2 százalékkal estek vissza az előző három hónaphoz képest, szemben az első becslésben szereplő 1,4 százalékos csökkenéssel. A kormányzati kiadások 1,1 százalékkal, az állami beruházások pedig 0,5 százalékkal estek vissza, ami ugyancsak jóval kevesebb az első becslésben szereplő 1,8, illetve 1,1 százalékos csökkenésnél.

A háztartások fogyasztása, amely a GDP több mint felét adja, 1,5 százalékkal csökkent, ez 0,1 százalékponttal rosszabb az első becslésnél. A külkereskedelem pedig 0,2 százalékpontot vitt el a gazdasági növekedésből.

A tavalyi első negyedévhez képest a japán GDP 1,3 százalékkal csökkent. A háztartások fogyasztása 1,3 százalékkal, a kormányzati kiadások pedig 0,6 százalékkal csökkentek, míg a tőkeberuházások 0,3 százalékkal mérséklődtek. Az export 4,4 százalékkal, az import pedig 10,9 százalékkal nőtt, így a külkereskedelem 0,9 százalékpontot vitt el a növekedési ütemből.

A márciussal véget ért 2020-as pénzügyi évben 4,6 százalékkal csökkent Japán reál GDP-je. A 2019-es pénzügyi évben 0,5 százalékos visszaesést mértek, a 2018-asban viszont 0,2 százalékra rúgott a növekedés üteme.

Egyes elemzők arra számítanak, hogy a japán gazdaság teljesítménye a folyó negyedévben ismét csökkenni fog, technikai recesszióba visszataszítva az országot, mivel a koronavírus-járvány miatt szigorú korlátozások Tokióra és más nagy területekre történő kiterjesztése komoly csapást mér a hazai keresletre.

A japán jegybank arra számít, hogy a folyó pénzügyi évben 4 százalékkal, a 2022-es pénzügyi évben pedig 2,4 százalékkal nőhet a gazdaság.