Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ilyenre még soha nem volt példa az ENSZ történetében. A döntés október 5-én született meg - számolt be az atv.hu az MTI híre alapján.

Ez a négy hajó a világ összes kikötőjéből ki van tiltva tiltott áru szállítása miatt - mondta el a koordinátor. Egy névtelenséget kérő forrás szerint a hajók szenet, vasat és halat szállítottak vagy szállítanak éppen most is Észak-Koreából, amit kifejezetten tiltanak a kommunista rezsimmel szemben bevezetett szankciók.

Griffiths nem nevezte meg a négy hajót, de egy név nélkül nyilatkozó forrás elmondta, hogy a comore-szigeteki zászló alatt hajózó Petrel 8, a Szent Kitts és Nevis lobogójával jelzett Hao Fan 6 és az észak-koreai zászló alatt hajózó Tong San 2 és a Jie Shun nevű hajók azok, melyek a világon sehol nem köthetnek ki.

Az ENSZ legutóbb szeptemberben fogadott el újabb szankciókat Észak-Korea ellen, miután Phenjan a múlt hónap elején végrehajtotta hatodik, minden eddiginél nagyobb kísérleti atomrobbantását.