Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A roncsprémium fő paraméterei: 30 ezer cseh korona (321 120 forint) hozzájárulás egy legfeljebb 500 ezer koronába kerülő új gépkocsi megvásárlásához, a prémiumot igénylőnek pedig le kell adnia legalább 10 éves korábbi autóját. A roncsprémium beindításának időpontjáról a kormánynak kell döntenie, viszont az ügyvezető Fischer-kabinet csak legfeljebb egy hónapig lesz még hivatalban, nem kizárt, hogy már az új kormányra hárul a döntés. A tavasszal megbuktatott miniszterelnök, Mirek Topolánek pártja, az ODS a végsőkig ellenezte a roncsprémium bevezetését, ezért ha az előrehozott választásokon nyernek, akkor megtorpedózhatják a döntést. A roncsprémium az ismertetett feltételek mellett 7 milliárd cseh koronával növeli az állami költségvetés hiányát, ami már most is rendkívül magas. A lépést ellenzők azzal érvelnek, hogy például a Skoda Auto is termékeinek 90 százalékát exportálja, vagyis a hazai piac élénkítése csak minimális hatást gyakorol a cseh autógyárakra - így volt ez Szlovákia esetében is.