Ez utóbbi esetet az unió kormánya, az Európai Bizottság (EB) mindenáron el akarja kerülni, és politikai képtelenségnek tartja több tagállam is, ezért létrehoznak egy kompenzációs alapot, amely áthidalná az első évben keletkező hiányt az újonnan belépő országok számára - írja a Népszabadság. Az EB által készített, és a tagállamok nagyköveti tanácsa elé került papírról csak feltételezések szivárogtak ki. Ám a kalkulációk szerint a ki- és befizetések mérlege hazánk esetében félmilliárd eurós negatívumot mutat – ha a közvetlen agrárpénzeknek csak a negyedét kapjuk meg, a többi támogatási alapból pedig csak a pályázatok és szerződéskötések után, egy-másfél évvel később érkeznének az összegek. Közben ugyanis be kellene fizetnünk a tagdíjat. Egyelőre azonban minden számítás csak találgatás, mert az EU november közepére alakítja ki erről álláspontját. A leendő új tagok azt szeretnék, hogy az első év pénzügyi mérlege lényegesen jobb legyen, mint a tagság előtti utolsó esztendőé – Brüszszel eddig úgy fogalmaz, hogy ne legyen rosszabb.