A vasárnapi megbeszélést hétfőn a 27 EU-tagország pénzügyminiszterének a tanácskozása követi, itt már egy újabb mentőcsomag lesz a fő téma, amelyről azonban várhatóan csak július közepén fognak dönteni.

Görögországban már eddig is komoly megszorításokat vezetett be a kormány, de ezek nem hozták meg a szükséges eredményt, a nemzetközi hitelezők szerint további lefaragásokra van szükség, ha Athén meg akarja kapni a csomag következő részleteit.
Az új program további adóemeléseket, kiadáscsökkentést, a közszféra további karcsúsítását helyezi kilátásba, és mintegy 50 milliárd eurós privatizációt is magában foglal.

Görögországnak 117 milliárd eurónyi adósságot kellene megújítania 2012 és 2014 között, továbbá 33 milliárd eurónyi újonnan keletkező adósságot kell fedeznie. Ennek egy részét rövid lejáratú kincstárjegy-kibocsátással képes fedezni, a hosszabb lejáratú, így biztosabb finanszírozási eszközök piaci hozamai azonban az államcsőd veszélye miatt az elmúlt hónapokban az egekbe szöktek.

A korábban elfogadott, 110 milliárd eurós mentőcsomag 2013 második negyedévében jár le. A mostani, 12 milliárd eurós összeggel együtt eddig összesen 65 milliárd eurót használt fel Görögország a teljes hitelkeretből. Az újabb mentőcsomag egyik sarkalatos kérdése magánbefektetők bevonása, amit több euróövezeti állam, elsősorban Németország és Franciaország szorgalmaz.