A nap a japán jegybank döntésével indul hajnalban. Elemzők friss stimuláló intézkedéseket remélnek a japán központi banktól, azután, hogy Abe Sindzó miniszterelnök 266 milliárd dolláros gazdaságösztönző programot hirdetett meg.

Magyarországon reggel 9.00 órakor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közli a júniusi ipari termelői árakat, valamint az első féléves lakásépítések illetve építési engedélyek számát.

Az MNB a hitelintézetek összevont mérlegének júniusi alakulásáról, valamint a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábak júniusi alakulásáról közöl adatokat.

A fentieken kívül Németországból reggel 8 órakor kiskereskedelmi adatok érkeznek, a júliusi adatra elemzők azt várják, hogy az előző havi 2,6 százalékos bővülés éves alapon 1,5 százalékra mérséklődik.

11 órakor az EU és az eurózóna országait érintően az Eurostat kiadja a júniusi munkanélküliségi adatokat. Ezzel egyidőben teszik közzé az eurózónás fogyasztói árindex júliusi alakulását illetve az eurózóna második negyedéves GDP adatának előzetesét. Várakozások szerint az eurózóna GDP-je a második negyedévben várhatóan éves alapon számolva 1,7-ről 1,5 százalékra lassul.

Pénteken a tengerentúlról is jönnek fontos adatok, egyebek mellett - közép-európai idő szerint délután fél 3-kor - a második negyedéves előzetes amerikai GDP-adat, amelyre elemzők azt várják, hogy a korábbi 1,1 százalékról 2,6 százalékra gyorsul.

Ugyancsak fél 3-kor közlik a második negyedéves előzetes személyes fogyasztási adatokat, ez elemzők szerint az első negyedéves 1,5 százalék után most 4,3 százalékos lehet a növekedés.

Délután 4 órakor jelenik meg a Michigan Egyetem bizalmi indexének júliusi, végleges adata, amely elemzők szerint 90,2 pontra kúszik fel a korábbi 89,5 pontról