Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A beruházások üteme ugyan 12,4 százalékkal visszaesett Lengyelországban az első negyedév során, ám ennek nem gazdasági okai voltak - közölte a lengyel gazdasági minisztérium. A kormány szerint a szokatlanul hideg tél vetette vissza a beruházási kedvet, amely azonban az árvízkárok kezelésének igénye miatt a második félévben felgyorsulhat - írta a Bloomberg.


Éves szinten 3,7 százalékos beruházás-növekedést vár a pénzügyminisztérium Lengyelországban az idén, annak ellenére, hogy az első negyedévben a beruházások üteme több mint 12 százalékkal csökkent, elsősorban az építőipar szinte teljes leállása miatt. Lengyelországban több mint 30 éve nem volt olyan rideg a tél, mint most, s emiatt kényszerpihenő volt az ingatlanszektorban.


Májusra azonban már feléledt a lengyel gazdaság - az ipari termelés 9 százalékkal emelkedett, s a továbbiakban még gyorsabb ütemben bővülhet a gazdasági minisztérium előrejelzése szerint. A zloty gyengülése kedvez az exportra termelő cégeknek, s a lakossági fogyasztás erőre kapása is jó hír a lengyel gazdaságnak.