Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közúti áruszállításban Európában Lengyelország jár az élen - írja a Rzeczpospolita. Az Európai Bizottság adatai szerint nemzetközi szállítási jogosultsággal rendelkező vállalat legalább annyi van Lengyelországban, mint Németországban vagy Franciaországban, miközben az összes szállított termék alapján megkérdőjelezhetetlen a vezető szerepe.

A piac egynegyede hozzánk tartozik - hangsúlyozza Jan Buczek, a Nemzetközi Közúti Szállítók Egyesületének (ZMPD) elnöke. A lengyel statisztikai Hivatal (GUS) becslése szerint 2016-ban a szállítmányok 87 százaléka közúton érte el célját., a vasút részaránya 12 százalék volt, míg a maradék százalék a belvízi hajózásra jutott. A kamionok háztól házig tartó szállításával, úgy tűnik, nem igazán lehet versenyezni.

Az elmúlt 10 évben a lengyel szállító cégek száma 210 százalékkal, a teherautóké 235 százalékkal emelkedett. Lengyelországban közel 35 ezer vállalkozás foglalkozott fuvarozással, amelyek 218,5 ezer járművel rendelkeztek. Ebből 13,8 ezer cégnek 2-4 kamionja volt, míg 7,8 ezernek csak, az utóbbinál nem sokkal kevesebbnek pedig csak 5-10. Több mint 100 autóval 137 rendelkezett.

A fotó forrása: Shutterstock