Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ezek költséghatékony módjai annak, hogy megbirkózzunk a klímaváltozással és ugyanakkor munkahelyeket teremtsünk - jelentette ki az elnök. Obama a napenergia felhasználásával kapcsolatban 300 magánszektorbeli, valamint önkormányzati és állami szintű "elkötelezettségről" tett bejelentést. Az elnök által támogatott tervek a várakozások szerint 130 ezer háztartás ellátáshoz elegendő energiát termelnek és egy év alatt akkora energia-megtakarítással járnak, mintha 80 millió autót távolítanának el az utakról.

A programok támogatják a napenergia-beruházásokat, a szektorban alkalmazható munkaerő képzését, valamint az épületek hatékonyabb szigetelését. Obama kitért arra is, hogy ezen a területen kénytelen az elnöki rendeletek eszközéhez nyúlni, mert a kongresszus "nem mindig olyan előrelátó" ebben a kérdésben, mint szeretné, sőt, vannak olyan politikusok is, akik kifejezetten tagadják a klímaváltozás tényét.

Az elnök beszédét megelőzően a Fehér Ház bejelentette, hogy befejeződött a napelemek felszerelése a washingtoni elnöki hivatal és rezidencia tetejére. Ott korábban már voltak ilyen eszközök Jimmy Carter jóvoltából, ám azokat Ronald Reagan eltávolíttatta.

A Fehér Ház által kedden hozta nyilvánosságra az újabb Nemzeti Klímafelmérést, amely a korábbinál is nagyobb áradásokra, gyakoribb és tovább tartó aszályra, valamint súlyos erdőtüzekre figyelmeztetett az Egyesült Államok különböző régióiban.
Obama a Wal-Mart egyik üzletében tartotta meg beszédét, mert az áruházlánc megfogadta, hogy megduplázza a napenergia-felhasználás elterjesztésére irányuló erőfeszítéseit. A szakszervezetek tiltakoztak a helyszínválasztás ellen, mert az alacsony árairól ismert Wal-Mart alacsonyan tartja a fizetéseket is.