A felmérés résztvevői közül mindössze 24,8 százalék mondta azt, hogy bízik az államfőben. Porosenko lépéseit teljes mértékben mindössze a megkérdezettek 6,7 százaléka támogatja, egyes intézkedéseivel 35,2 százalék értett egyet, míg 50,4 százalék válaszolta azt, hogy egyáltalán nem feleltek meg neki az államfő döntései - idézi a felmérést az MTI.

A megkérdezettek 73,1 százaléka fejezte ki bizalmatlanságát a kormánnyal szemben, az ukrán jegybankkal szemben pedig a lakosság 75,2 százaléka bizalmatlan.

A szociológusok kiemelték, hogy az állami hivatalnokokkal szemben is nagyfokú a bizalmatlanság a társadalomban, a felmérésben részt vevők 80,7 százalékának rossz a véleménye munkájukról.

A felmérést a Razumkov központ munkatársai október 6-11. között végezték, több mint kétezer nagykorú állampolgárt kérdeztek meg az ország különböző régióban, az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím és a Donyec-medence szakadár ellenőrzésű részeinek kivételével.

Porosenko 2014. május 25-én már az első fordulóban megnyerte az elnökválasztást, megszerezve a szavaztok több mint 50 százalékát. Néhány hónappal hivatalba lépése után - 2014 októberében - közzétett felmérés alapján akkor még a megkérdezettek 48 százaléka elégedett volt Porosenko tevékenységével.

A 26 éve független Ukrajnában a politikai elit iránti bizalom mindig is alacsony volt, valamennyi államfő elnöksége első évében már jelentősen vesztett népszerűségéből. Porosenko elődei - Leonyid Kucsma, Viktor Juscsenko és Viktor Janukovics - bizalmi indexe is hivatali idejük alatt általában a felmérések alapján húsz százalék körüli vagy az alatti volt. Az ukrán társadalomban hagyományosan a legnagyobb bizalom az egyházak iránt van.