A hírt valamennyi amerikai televízió közölte, ám arra nem tértek ki, hogy a titkosszolgálat magával Trumppal egyeztetett-e, vagy csak kampánycsapatának képviselőivel, s pontosan mit is hoztak Trumpék tudtára.

Donald Trump kedden Észak-Karolinában, a Wilmingtonban tartott kampányrendezvényén arra buzdította a fegyvertartást támogatók nagy táborát, hogy "megvan az erejük", és "lépjenek fel" Hillary Clinton ellen, mert ha ő lesz az elnök, akkor olyan liberális bírákat jelöl a szövetségi Legfelsőbb Bíróságra - amely az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be -, akik eltörlik majd az alkotmány szabad fegyvertartását garantáló második kiegészítését.

Trump ugyan még kedden este megpróbálta világossá tenni: arra buzdította a fegyvertartás híveit, hogy szavazataikkal lépjenek fel Clinton ellen, de félreérthető megfogalmazása miatt ezt sokan nem hitték el neki. Michael Hayden, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt vezetője például úgy fogalmazott: a közszereplő nemcsak azért felelős, amit mond, hanem azért is, amit kihallanak belőle. Sokan pedig azt hallották ki Trump megjegyzéséből, hogy Hillary Clinton elleni erőszakra buzdított.

Rossz vicc

Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke - aki korábban nemegyszer kritikus volt Trumppal szemben - úgy nyilatkozott: a republikánus elnökjelölt megjegyzései '"úgy hangoztak, mint egy rosszul végződő vicc". A titkosszolgálat még kedden este Twitter-üzenetben jelezte: "tudomása van" Donald Trump megjegyzéseiről.

A szerdán reggel közölt közvélemény-kutatások - valószínűsíthetően már keddi ellentmondásos megjegyzéseinek következményeként is - Donald Trump támogatottságának visszaesését mutatták.

Közben Hillary...

A demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton kampánycsapata Együtt Amerikáért néven új kezdeményezést jelentett be, amellyel az a célja, hogy megnyerje magának az elégedetlen republikánusokat és a függetleneket.  A kezdeményezést a kampánycsapat azt követően jelentette be, hogy több republikánus politikus és személyiség nyilvánosan is jelezte: Hillary Clintont támogatja a republikánus jelölt, Donald Trump helyett.

"A szavazók egyre jobban látják, hogy Hillary Clinton érti annak a világnak az összetettségét és változékonyságát, amelyben élünk, és megvan a tapasztalata és a vérmérséklete is ahhoz, hogy elnök legyen és katonai főparancsnokként is vezesse a nemzetet, és látják azt is, hogy mindez Donald Trumpban nincs meg" - fogalmazott közleményében a kampánycsapat.

A közlemény utalt egyúttal arra is: republikánusok eddigi támogatása "erős jelzés" a republikánus és a független szavazóknak arra, hogy "tiszteletre méltó vezető személyiségek ezen a választáson előbbre helyezik az ország érdekeit a pártérdekeknél".

Trum alkalmatlan és túl veszélyes

John Podesta, a kampánycsapat vezetője úgy fogalmazott: Clinton kétpárti támogatása jelképezi a demokrata elnökjelölt ügyességét, azt, hogy "a parlamenti patkó mindkét oldalával együtt tud dolgozni az ország érdekében". Podesta, kiemelve Hillary Clinton tapasztalatát és vérmérsékletét, vezetői képességeit, hangsúlyozta, hogy Donald Trump alkalmatlan és túl veszélyes lenne a Fehér Házban.

"Pártoktól függetlenül egyre jobban aggódnak a választók, hogy Trump hajlama a megfélemlítő viselkedésre, modora és mások lekezelése rossz üzenetet küld a gyermekeinknek" - szögezte le Hillary Clinton kampányának vezetője.