Tavaly a vártnál valamivel jobban, 1,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék a varsói központi statisztikai hivatal (GUS) első becslése szerint, amit ma hoztak nyilvánosságra. Az előző évben még 1,9 százalékos volt a GDP bővülése, vagyis lassult a lengyel gazdaság növekedése, bár a tendencia megfordulni látszik.

A mélypontot az első negyedév jelentette, a következőkben lassan, de javult a gazdaság teljesítménye, a harmadik negyedévben a növekedés már elérte az 1,9 százalékot. Az 1,6 százalkos éves adat pedig a szakértők szerint azt jelenti, hogy a negyedik negyedévben legalább 2,5 százalékos kellett legyen a bővülés.

Mint a GUS jelentette, ez annak ellenére következett be, hogy a beruházások esése folytatódott, bár ennek mértéke tavaly már csak 0,4 százalékos volt. Segített a lakossági fogyasztás 0,8 százalékos növekedése, de a meginduló fellendülés fő motorja az export volt.

QP | Quality Placement