A kínai statisztikai hivatal keddi közlése szerint júniusban 2,7 százalékos éves infláció volt. Elemzők 2,5 százalékos éves árdrágulást vártak a májusi 2,1 százalék után. A mutató ugyanakkor továbbra is a kormány 3,5 százalékos célján belül van.

A nagyobb drágulást elsősorban az élelmiszerárak emelkedése okozta, amelyek 4,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Májusban még 3,2 százalékkal nőttek az élelmiszerárak.

Kevin Lai, a Daiwa hongkongi elemzője szerint a magasabb infláció csökkenti annak valószínűségét, hogy a kínai jegybank a lassuló növekedésre kamatcsökkentéssel válaszoljon. Az elemző ugyanakkor jelezte, hogy az év végére a tompa belső kereslet hatására ismét eshet az infláció.