Az UNODC szerint az idei volt az utóbbi évek egyik legnagyobb hasznot hajtó máktermése is. A termelők bevétele több mint háromszorosa a tavalyinak: 2021-ben 425 millió dollárt (176 milliárd forint), 2022-ben pedig már 1,4 milliárd dollárt (580 milliárd forint) kerestek.

Mindez annak ellenére történt, hogy a tavaly hatalomra került radikális iszlamista tálibok vezetője, Hibatullah Ahundzada áprilisban betiltotta a máktermelést. Ugyanakkor az idei máktermésre nagyrészt még nem vonatkozott ez a rendelet, s kérdéses, hogy azt jövőre be fogják-e tartatni – írja az MTI.

Megfigyelők szerint a tálibok az intézkedéssel félre akarták vezetni a nemzetközi közösséget, hogy az elismerje az iszlamisták kormányát és enyhítse a szankciós nyomást. Többen azzal érveltek, hogy a drogtermelés és csempészet nagy részéért éppen a tálib vezetők felelősek, s a tilalom csak megduplázza felhalmozott készleteik árát.

Az UNODC mindemellett felhívta a figyelmet arra, hogy számos afgán földműves megélhetését biztosítja az ópiumtermelés az évtizedeken át konfliktusok, aszályok, és éhínség sújtotta országban.

"Az afgán földművesek az illegális ópiumgazdaság csapdájába estek" - húzta alá Ghada Waly, az UNODC igazgatója. "A nemzetközi közösségnek erőfeszítéseket kell tennie, hogy orvosolni tudja az afgán nép égető szükségleteit" - fűzte hozzá.

Afganisztán a világ legnagyobb ópium-előállítója, valamint az európai és ázsiai kábítószer-fogyasztás számára az egyik fő heroinforrást jelenti.