Miután a nyugati erők tavaly kivonultak Afganisztánból, a tálib rezsim vette át a hatalmat. Mivel a világ országai nem ismerik el a tálib vezetést, az ország nem fér hozzá valutatartalékaihoz, valamint a nemzetközi kereskedelemben sem tud részt venni, valamint segélyeket sem folyósítanak a kabuli rezsimnek. Az afgán emberek már kétségbeesett lépésekhez folyamodnak, hogy élelemhez jussanak - kezdi riportját a Sky News.

Tudósításuk szerint a szegénység olyan drámai az országban, hogy egész családok adják el a szerveiket, hogy élelemhez és pénzhez jussanak. Az egyik esetben három testvér és két húguk elmondták a csatornának, hogy a veséiket darabonként körülbelül 1150 fontért (495 ezer forintért) adták el, hogy élelmet vásárolhassanak a család többi tagjának. Más családokban a szülők adták el a veséiket.

A szervkereskedelem nemcsak a kiműtött testrészek miatt veszélyes, hanem a helyi orvosok arra panaszkodnak, hogy még kötszerre sincs pénzük, illetve az életmentő műtétek elvégzéséhez szükséges alapvető eszközöket sem engedhetik meg maguknak. Közben az alultáplált emberek esetében a szervek hiánya csak fokozza az egészségügyi kockázatokat.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint jelenleg Afganisztán a világ legsúlyosabb humanitárius katasztrófájának központjává vált. Jól mutatja ezt az is, hogy a szervkereskedelem mellett egyre több család dönt úgy, hogy eladja a saját gyerekeit.

"Körülbelül hat hónappal ezelőtt a hároméves fiam éhen halt. Nem tudom végignézni, hogy mindannyian életüket veszítik... így legalább valaki más gondoskodni fog róluk" - mondta a Skynak egy nyolcgyermekes anya.

"Nincs mit eladnunk" - mondta egy másik. "Most el kell adnunk a gyerekeinket, és én kész vagyok ezt megtenni akár 20 000 afgán fontért (körülbelül 60-65 ezer forintért) is. Nem tudok minden este úgy aludni, hogy sírnak, hogy éhesek" - magyarázta meg, miért hozza meg ezt a döntést.

A tálibok szerint viszont az országban nincs éhínség, az egész csak a nyugati világ kitalációja. Állítják, hogy az egész hazugság, egy hadjárat, hogy lejárassa őket. Állítják, hogy az országban minden lány tanul, hogy az iskolák és egyetemek mind nyitva vannak, és nem gyűjtenek össze női aktivistákat, és nem folytatnak bosszúhadjáratot azok ellen, akik az egykor két évtizeden át itt állomásozó külföldi csapatokkal dolgoztak. Miközben más jelentések szerint ezeknek az ellenkezője igaz.