A diákok a hónap elején kapták a hírt a kabuli brit nagykövettől, hogy el kell halasztaniuk a Chevening-ösztöndíjukat. Az indoklás szerint a nagykövetség adminisztratív akadályokba ütközött, például nem tudnak vízumot kiállítani.

Bár a diákok egy online megbeszélés során alternatívákat javasoltak a nagykövetségnek, többek között azt, hogy a vízumukat egy harmadik országban dolgozzák fel, ez az ötletet a britek elvetették - olvasható a portálon.

Olyan diákokról van szó, akik kiszolgáltatott etnikai és vallási kisebbségek tagjai, korábban a tálibok erőszakos cselekményei miatt kényszerültek lakóhelyüket elhagyni, és a brit egyetemekkel való kapcsolatuk miatt most célponttá is válhatnak.

Attól is tartanak, hogy egy év múlva már lehetőségük sem lesz elhagyni Afganisztánt.

A britek döntését sokan kritizálják. Nishank Motwani, a kabuli ATR Consulting kutatási és politikai igazgatója a Guardiannek azt mondta, hogy ilyen időkben a tisztviselőknek kreatív megoldásokat kell találniuk arra, hogy a diákokon segítsenek.

Szégyenletes lenne cserben hagyni azokat, akik az elmúlt években kiálltak a brit polgári és katonai erők mellett.

A Chevening-ösztöndíjhoz szükséges személyes dokumentumok megőrzése nagyon kockázatos, ha a tálibok megtalálják a diákok életveszélyben lesznek - tette hozzá.