A közel háromezer delegált mindegyike férfi, de a megbízott tálib miniszterelnök-helyettes, Abdul Szalam Hanafi szerint a nők nem maradnak képviselet nélkül.

A nők az anyáink, nővéreink. Nagyon tiszteljük őket. Ha a fiaik részt vesznek a találkozón, az azt jelenti, hogy bizonyos értelemben ők is részt vesznek a találkozón

- fogalmazott.

Civil szervezetek szerint a rendezvénynek nincs legitimitása, ha a mintegy 20 millió afgán nő közül senki nem vehet részt.

A csak férfiak részvételével zajló találkozón az iszlám kormányzás és a gazdaság, valamint az ország szociális kérdései is szóba kerülnek. Nem világos, hogy a lányok középfokú oktatásával vagy a nők jogaival kapcsolatos témákról szóba kerülnek-e.

Az eseményt arra próbálja felhasználni a hatalom, hogy megszerezze a hazai legitimációt, ezen keresztül pedig biztosítsa a kormányzat nemzetközi elismerését, amire a táliboknak óriási szükségük van, hogy működtetni, illetve finanszírozni tudják az országot - olvasható a portálon.

A tálibok tavaly augusztusi hatalomátvétele után az Egyesült Államokat és nyugati szövetségesei azonnal leállították a pénzügyi támogatásokat a nagyrészt segélyekből élő országnak, blokkolták külföldön tartott pénzügyi eszközeiket, illetve elszigetelték az ország bankrendszerét, a közelmúltbeli pusztító földrengés - amelyben 1000 ember vesztette életét - pedig újabb súlyos csapást jelentett a humanitárius válság és a nemzetközi szankciók által egyébként is sújtott gazdaságra.