A látszólag csekély mértékű deficit-növekedés is aggodalomra ad okot - vélik az elemzők - hiszen az előző évek tapasztalatai szerint az első negyedévben a kiadások összegénél rendszerint több pénz folyt be az államkasszába.

Románia tavalyi áht-hiánya a GDP 7,2 százalékát tette ki, az IMF-fel kötött hitelmegállapodás értelmében az idei deficit a GDP legfeljebb 5,9 százaléka lehet.

Az első negyedévre a valutaalap 8,25 milliárd lejes hiányt engedélyez, ami az év közepére 15,45, szeptember végére 21,8, az év végére pedig legfeljebb 31,9 milliárd lejre nőhet.

A szerződésben foglalt deficitcél persze csak abban az esetben érhető el, amennyiben Bukarestnek sikerül a tervezett megszorító intézkedéseket véghez vinni.

Az IMF elsősorban a közszféra reformját sürgeti és idén a GDP 0,2 százalékának megfelelő megtakarítást vár el a román kormánytól. A közel 240 millió eurós költségcsökkentés csak elbocsátások útján teljesíthető, ez egyes becslések szerint közel 14 ezer közalkalmazott leépítését jelentheti.

Hasonló nagyságrendű megszorítást várnak el a valutaalap szakemberei az állami cégek esetében is, a IMF által vizsgált tíz állami tulajdonú vállalat veszteségeinek szubvencióját március végéig 1,3 milliárd, június végéig pedig 2,6 milliárd lejjel kell csökkenteni - állítja a Mediafax hírügynökség.

Úgy tűnik, a nagytakarítás a közszférában máris elkezdődött,  Gherghina mai sajtótájékoztatóján ugyanis azt is elmondta, hogy a pénzügyminisztérium szakemberei közel 235 ezer olyan közalkalmazottat találtak, akik 2008 és 2009 között jogtalanul részesültek a törvényben meghatározott bérükön kívül egyéb anyagi juttatásban is. Gherghina szerint 240 millió eurót vissza kell fizetni az államkasszába.

A hitel első két részletét már tavaly megkapta Románia, a kormány bukása miatt elmaradt harmadik, illetve a negyedik összesen 2,4 milliárd eurós részlet pedig kedden folyt be az államkasszába. A most folyósított összeg felét a nemzeti bank, felét pedig a pénzügyminisztérium kapta.

Az IMF és az Európai Bizottság (EB) tavaly összesen 19,95 milliárd eurós segélyt szavazott meg Bukarestnek, az összeg jelentős részét - 12,95 milliárd eurót - az IMF folyósítja, a fennmaradó összeg az Európai Uniótól, a Világbanktól és az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Banktól érkezik.