Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jelentősebb repülőgépgyártóknak úgy tűnik évekre előre betelt a rendelési állománya, akkorára a nőtt a kereslet a szállítókapacitások iránt – derül ki a BBC összeállításából.

Mennyiségi szempontból légi úton csupán a teljes áruforgalom 1 százalékát szállítják, ezen a téren mindig jóval nagyobb volt a tengeri vagy szárazföldi megoldásoknak. Értékben viszont a repülés piaci aránya 35 százalék, számos értékes elektronikai vagy ruházati terméket már korábban is jellemzően légi úton szállítottak.

A termelési láncok akadoznak, a kikötőkben még mindig zavarok vannak a konténerek fogadásával, ezért mostanra több más iparág is jobb megoldás híján a légi utat választja, vállalva ügyfelei megtartása érdekében a magasabb költségeket.

Azzal dolgoznak, ami kéznél van

Rövidtávon olyan megoldásokkal tudnak élni a gyártók, hogy beállítanak kivont gépeket, illetve azt is egyre többen követelik az Airbus-tól, hogy állítson be utasszállítókat teherszállítási célokra, és egyszerűen szedjék ki az üléseket. Szállít árút frissen elkészült csupasz gép is, ami a majdani üzemetetőjének a felfestését se kapta még meg.

Az Airbus közben már bérbe adja saját ötdarabos „bálna” flottáját. A furcsa, a beluga bálnákra emlékeztető gép eredetileg arra szolgál, hogy repülőgép alkatrészeket szállítson telephelyek között. Most már a hatalmas befogadókapacitását külső megrendelők is igénybe vehetik.

A Boeing előrejelzése szerint a teherszállító gépek mezőnye 2039-ig 50 százalékkal is nőhet, ez önmagában 2400 új gépet jelent. A gyártók tervezik, hogy meglévő, különösen nagyobb kapacitású  utasszállító modelljeiket, illetve azok tervezett változatait eleve piacra dobják kifejezetten áruszállítási kiszerelésben is.

Nem lehet az ipart a földre kényszeríteni

A baj ezzel csak az, hogy mindez szöges ellentétben áll mindazzal a környezetvédelmi üzenettel, amit mindenhol sulykolnak. A klímavédelem érdekében több kutatás javasolja például a konferenciák eltörlését, illetve a járvány alatt elterjedt online kommunikációt, miközben Európában is aktív kampány zajlik az éjszakai vonatozás mellett, kiváltandó a meglehetősen szennyező repülést.

A környezetvédelmi követelményekre már eddig is léptek a nagy gyártók. Mind az Airbus, mind a Boeing újabb modelljei már sokkal könnyebb anyagból készülnek és sokkal jobb a fogyasztásuk, mint a korábbi típusok esetében.

Az üzemanyag kulcskérdés, és a nagy cégek már elkezdtek kísérletezni fenntartható forrásokból jövő üzemanyagokkal. Egyelőre ezek azonban még nem elérhetők, hogy kiválthassák a fosszilis üzemanyagokat.

A másik fenntarthatónak tartott út, az elektromosság. Ezt az utat választotta a DHL logisztikai óriáscég, ami bejelentette, elsőként épít majd ki elektromos repülőkből álló szállítóflottát, az Eviation cég Alice gépivel, amelyek 1,2 tonna árút tudnak 815 kilométeres távolságig eljuttatni.