Talán soha nem látott nehézségekkel kell szembenéznie annak, aki Londonban szeretne jelenleg lakást bérelni. A piac teljesen felborult, nagyon kevés a kiadó lakás és azokat is gyorsan elkapkodják. A problémát alapvetően a szabályozási környezet megváltozása okozta - írja beszámolójában a CNNBusiness.

Nagyot fordult a világ 2 év alatt

A portál egy spanyol diák kálvárián keresztül mutatja be, milyen állapotok uralkodnak az Egyesült Királyság fővárosában. Elmondása szerint közel 100 hirdetésre jelentkezett amikor ősz elején vissza akart költözni Londonba, azonban alig harminc választ kapott és ezek is mind arról szóltak, hogy a meghirdetett kiadó ingatlant már kibérelték. A mostani helyzet köszönőviszonyban sincs azzal, mint amikor utoljára kellett szobát bérelnie a városban 2020 szeptemberében, most egy az akkor használt szobához hasonló bérleményért jó 300 fonttal többet kell havonta leperkálnia.

A CNN által megkérdezett lakástulajdonosok és ingatlanügynökök mind ugyanerről számolnak be, tavasz óta drasztikusan megnőtt a kiadó lakást keresők száma Londonban, ahogy a diákok és a munkavállalók elkezdtek tömegesen visszatérni a városba a járvány lecsengése után. Ez a megnövekedett kereslet a kínálat meredek esésével találkozott. Rightmove nevű online ingatlan portál adatai szerint a kiadó lakások száma Londonban mintegy negyedével csökkent július és szeptember között az előző év azonos időszakához képest, eközben az árak soha nem látott magasságba emelkedtek. Egy szoba bérleti díja közüzemi számlákkal együtt átlagosan 933 fontra (több mint 440 ezer forint) nőtt októberben, ez 17 százalékkal magasabb a járvány előtti szintnél.

Az egyik legnagyobb online szobaközvetítő ügynökség, a SpareRoom kommunikációs igazgatója, Matt Hutchinson szerint az elmúlt hónapokban a brit főváros hatalmas beáramlást tapasztalt. Diákok, fiatalok és külföldi munkások egyaránt nagy számban próbáltak betelepülni.

Mindent azonnal elkapkodtak

"A szeptemberi csúcson minden kiadó szobára kilenc érdeklődő volt. Sose láttunk még ilyen piacot" - mondta Hutchinson. Azóta ugyan visszaesett egy kicsit a kereslet, azonban még mindig magas. Ha valaki meghirdetett egy szobát az elmúlt hónapokban, akkor jó eséllyel több száz érdeklődő jelentkezett. Már azért is meg kellett küzdeniük a potenciális bérlőknek, hogy egyáltalán választ kapjanak ajánlataikra. Ráadásul a bérelni szándékozóknak sokkal hosszabb időszakokra kell lekötni ők magukat mint eddig szokásos volt és sokkal hosszabb időszakot kell előre kifizetni bérleti díjat és sokkal hosszabb időre kellett lekötni magukat, mint ami eddig megszokott volt. A SpareRoom felmérése szerint a bérlők mintegy felének kellett rögtön az első megtekintéskor eldönteni, kiveszik-e az adott ingatlant vagy nem.

Jeremy Lee, a róla elnevezett észak-londoni ingatlanügynökség alapítója azt mondta, az ő oldalukon hirdetett kiadó ingatlanok száma 40 százalékkal csökkent a tavaly novemberi szinthez képest. A kiadó objektumok számának visszaesése egyértelműen arra vezethető vissza, hogy az azon elérhető nyereség drasztikusan csökkent az elmúlt években bevezetett új szabályozások miatt. 2016 óta a brit kormány jelentősen megemelte a második lakás vásárlására kirótt adókat és csökkentette a jelzáloghitel törlesztésből visszaigényelhető összeg nagyságát. Ráadásul sok ingatlantulajdonos tart attól, hogy hamarosan elfogadják azt az új törvényi szabályozást, amely jelentősen megnehezíti számukra a nem fizető bérlők kilakoltatását. Erről a Parlament várhatóan az év vége előtt fog dönteni.

Az összefoglaló szerint a megugró infláció is sok ingatlantulajdonost a bérleti piac elhagyására késztetett, ugyanis nem mindenki képesek állni a jelentősen megemelkedett felújítási költségeket. A kínálat csökkenéséhez hozzájárulhatott az is hogy az emelkedő jelzáloghitel-kamatok miatt kevesebben döntenek a lakásvásárlás mellett és maradnak jelenlegi bérleményekben. Londonban egy átlagos két hálószobás lakás bérleti díja 2226 font (nagyjából 1 millió 50 ezer forint) volt a múlt hónapban, ez 19 százalékkal magasabb mint a 2020 februári érték. Az ingatlanügynökségek várakozásai szerint jövőre ez további 5,5 százalékkal emelkedhet.