A részvényeit 2014-ben a New York-i Értéktőzsdére (NYSE) bevezetett Alibaba azt közölte, hogy a bevétele 2 százalékkal, 208,20 milliárd jüanra (30,12 milliárd dollár, 1 jüan=49,06 forint) nőtt a március végével záródott három hónapban, ami azonban elmaradt az elemzői várakozások átlagában szerepelt 210,3 milliárd jüantól.

A cég 23,52 milliárd jüan nyereséget ért el a negyedévben az egy évvel korábbi 16,24 milliárd jüan veszteség után, amit akkor egyszeri tételek okoztak.

Az Alibaba kulcsfontosságú e-kereskedelmi üzletágának forgalma Kínában 3 százalékkal, 136,07 milliárd jüanra csökkent, miközben globális e-kereskedelmi részlegének forgalma 29 százalékkal, 18,54 milliárd jüanra nőtt, felhőalapú üzletágának a forgalma pedig 2 százalékkal 18,58 milliárd jüanra süllyedt.

A mostani volt az Alibaba első negyedéves jelentése azóta, hogy a vállalat márciusban bejelentette, hogy hat független részleg létrehozásával átszervezi a céget.

A pénzügyi negyedik negyedévében az Alibaba 1,9 milliárd dollárnyi saját részvényt vásárolt vissza.

 

Előkerült az Alibaba-vezér, feldarabolják a cégét

Kínában nem főnyeremény sikeres milliárdos vállalkozónak lenni: a kommunista párt visszanyesi, aki túl nagyra nő. Jack Ma sem kerülte el ezt a sorsot: hosszas önkéntes vagy kevésbé önkéntes száműzetés után most cége székhelyének városában bukkant fel Kínában. Rá egy napra jött a hír: az Alibaba hat külön cégre válik szét. Bővebben>>>