Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Polska Grupa Energetyczna (PGE) bejelentette, hogy befagyasztja részvételét a közös baltikumi erőmű litvániai építésében - azonban a döntést a varsói kormánnyal való konzultáció nélkül hozta meg. A vállalat közel 70 százaléka az államkincstár tulajdonában van.

Mint a LETA írügynökség jelentette, a cég bejelentése után lemondott a PGE vezérigazgatója, Tomasz Zadroga, helyettesének, Marek Szosteknek pedig felmondott a vállalat felügyelő bizottsága. Arvydas Sekmokas litván energiaügyi miniszter értesülései szerint Zadrogát valójában kirúgták az egyeztetés elmaradása miatt, s ezt megerősítette a Parkiet, a varsói tőzsde lapja is.

Az eltávolított vezérigazgató szerint a cég egyéb tervei (mint a lengyelországi atomerőmű építési projektje) és az elfogadhatatlan feltételek indokolták a döntést, hogy befagyasszák a Visaginas nukleáris erőmű megvalósításában való részvételüket. A lengyel szakértők többsége gazdasági és szakmai szempontból logikusnak és helyesnek tartja a kiszállást a sokat vitatott erőműből, amelynek létesítésében Litvánia, Lettország, Észtország és Lengyelország még az előtt állapodott meg, mielőtt Varsó eldöntötte, hogy saját atomerőműre van szüksége.

Ez azonban váratlan akadályokba ütközhet. A legújabb felmérések szerint a lengyelek 51 százaléka ellenzi a nukleáris erőmű építését, és csak 35 százalék támogatja azt.

Sekmokas úgy nyilatkozott, hogy a lengyelek kiszállása nem veszélyezteti a programot, folytatják végrehajtását baltikumi partnereikkel és a Hitachi-GE Nuclear Energy konzorciummal, a stratégiai befektetővel, az Exelon amerikai közműcég segítségével - írta a World Nuclear News.

A közös erőmű építésének tervét az kényszerítette ki, hogy Litvániának be kellett zárnia az ignalinai (csernobili típusú) atomerőművet az uniós tagság feltételeként, pedig az adta az ország energiájának 70 százalékát. A második reaktor leállítása után tavaly az áram ára 30 százalékkal emelkedett az országban, amely teljesen kiszolgáltatott az orosz szállításoknak. Az új létesítmény 2020 táján kezdene áramot szolgáltatni - akkor, amikor az első lengyel atomerőmű.