A német Allianz SE amerikai vagyonkezelője bűnösnek vallotta magát értékpapírcsalás büntettében és több mint 6 milliárd dollárt (több mint 2 ezermilliárd forint) kártérítést fizet ki, a járvány elején koronavírus-járvány elején összeomlott befektetések miatt.

A szóban forgó kifizetés, a történelem legnagyobbjai közé tartozik, amit az amerikai igazságügy minisztérium és az értékpapír- és tözsdefelügyelet (SEC) valaha elért. Emellett messze meghalad bármit, amit a hivatalok ezelőtt elértek Joe Biden kormányzása alatt - derül ki a Reuters szerdai cikkéből.

Az egykori befektetési igazgatót, Gregoire Tournantot szintén vád alá helyezték. Ő hozta létre és felügyelte az azóta megszűnt Structured Alpha alapot, amely egy ponton 11 milliárd dollár értékben is kezelt vagyont. 2020 február-márciusában, a koronaválság kirobbanása miatt ebből több mint 7 milliárdot buktak.

Tournantot csalással, összeesküvéssel és akadályozással helyezték vád alá, míg az Allianz Global Investors US-t azzal vádolták, hogy tanárokat, buszsofőröket, mérnököket, vallási csoportokat, és nyugdíjasokat is félrevezettek, mivel tudatosan alábecsülte befektetési alapjaik kockázatát, és „jelentős hiányosságok” voltak a felügyeletben is.

Félrevezetés

A befektetőknek azt mondták, hogy az alapok olyan opciókat alkalmaznak, amelyek fedezeti ügyleteket is tartalmaztak, így védekezve a potenciális piaci összeomlások ellen. Az ügyészek szerint, az alapkezelők jellemzően elfelejtették megvenni ezeket a fedezeti ügyleteket, így amikor beütött a válság, összeomlottak a befektetési alapok is.

A nyomozók szerint 2014-ben kezdődtek a félrevezetések, és az Allianznak több mint 400 millió dollár nettó hasznot termeltek. Eközben az alapkezelők jelentősen felfújták eredményeik, így növelve teljesítménydíjazásuk, Tournant például csak 2019-ben 13 millió dollárt tehetett zsebre, de 2015-től folyamatosan az egység egyik legjobban fizetett tagja volt.

A SEC szerint a visszaélések között Tournant és társai rendszeresen belenyúltak a kockázati jelentésekbe, mielőtt azok a befektetők elé kerültek volna. Az egyik ilyen alkalommal a forgatókönyvben szereplő 42,15 százalékos becsült veszteséget, egyszerűen 4,15-re írták át, a „2” egyszerű elhagyásával.

Tournant ügyvédjei szerint alaptalanok a vádak, és bár a befektetők kára „sajnálatos,” ügyfelüket igazságtalanul vádolják, hiszen a koronavírus-válság okozta piaci mozgásokra nem lehetett felkészülni. Tournant feladta magát, de egy 20 millió dolláros váltság díj fejében szabadlábon védekezhet. Társai Stephen Bond-Nelson és Trevor Taylor bűnösnek vallották magukat, és együttműködnek az ügyészséggel.

Kártalanítás

Damian Williams amerikai ügyész szerint a félrevezetésekkel több mint 100 ezer befektetőnek okoztak anyagi kárt, egy viszonylag biztonságos befektetést ígértek, szigorú kockázatkezeléssel, amit pont a nehéz helyzetek átvészelésére találtak ki. A sajtótájékoztatón elmondta:

Ezek az ígéretek hazugságok voltak...A mai nap az elszámoltatás napja.

A bírósági papírok szerint az Allianznak 2,33 milliárd dollár büntetőjogi és 675 millió polgárjogi bírságot kell fizetnie, és föladnia további 463 milliót. A károsultaknak összesen 3,24 milliárdot (közel 1,2 ezermilliárd forint) fizet vissza, ami Williams szerint jelentősen csökkentette a bírságok mértékét.