A tervezettnél egy nappal később, május 20-án tartanak Görögországban 24 órás általános sztrájkot az állami szektorban és a magángazdaságban dolgozókat tömörítő szakszervezetek. Eredetileg május 19-ére tűzték ki a sztrájk napját, ezen az iskolai vizsgák miatt változtattak. A szakszervezetek a nyugdíjreform tervezete ellen tiltakoznak. A tervezett nyugdíjreform keretében fokozatosan 60 évre emelik a korkedvezményes nyugdíj alsó korhatárát, és 10 év alatt fokozatosan felemelik 65 évre a rendes nyugdíjkorhatárt is - a kormány hétfőn elfogadott tervezetét még a parlamentnek is jóvá kell hagynia. A javaslat értelmében, elsősorban a magas nyugdíjjal rendelkezők körében visszafogják a kifizetéseket, és a jelenlegi 13 nyugdíjalap helyett hármat hoznak létre: egyet a bérből és fizetésből élők, egyet a vállalkozók, egyet pedig az agrárgazdálkodók számára. A változtatások többsége a jövő évtől, fokozatosan, 2018-ig lép hatályba, a munkaügyi miniszter szerint a jelenlegi rendszer 2011 után összeomlott volna.