Barack Obama amerikai elnök a katasztrófális klímaváltozás elkerülésének érdekében összefogást sürgetett a washingtoni ENSZ gyűlésen, ahol először mondott beszédet.

A politikus ugyan elismerte az Egyesült Államok felelősségét a károsanyag-kibocsátás kapcsán, és azt is, hogy túl későn ébredtek rá a vezető országok a probléma súlyosságára, konkrét lépéseket azonban nem fogalmazott meg, bár beszédében elkötelezte magát az üvegházhatásért felelős károsanyag-kibocsátás szintjének csökkentése mellett. Ráadásul az USA elnöke úgy véli, hogy a klímaváltozás elleni harcot csak nehezíti a gazdasági válság.

A CNN beszámolója szerint a világ első emberének beszédét csupán udvarias tapssal díjazták a meghívottak.

Mint ismeretes, a mai találkozót Ban Ki Mun ENSZ főtitkár kezdeményezte abban a reményben, hogy a klímaváltozással kapcsolatos tárgyalások nehézségeit egy ilyesfajta találkozón ki tudják küszöbölni.

Obamán kívül a világ vezető országai közül Kína első embere, Hun Csin Tao is felszólalt. Az elnök elismételte korábban tett ígéreteit, miszerint Kína 2020-ra csökkenteni fogja széndioxid-kibocsátási szintjét (ennek mértékéről azonban nem ejtett szót), mondván, a fejlett országoknak - így nekik is - ki kell venniük a részüket a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

Az ENSZ-főtitkár reményei szerint 80 nap múlva, a koppenhágai találkozón a részt vevő országok kivétel nélkül aláírják a kiotói egyezményt, mely a klímaváltozás elkerülése érdekében tett lépéseket rögzíti írásban.