Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Egyesült Államok haditengerészete összesen négy hadihajót, köztük egy repülőgép-anyahajót vezényelt Tajvan keleti oldalára. Bár az USA rutin kiküldetésként hivatkozik a kisebb flotta odavezénylésére, az időben teljesen egybe esik a Képviselőház elnökének, Nancy Pelosinak a látogatásával - írja az Al Jazeera.

Pelosi több hete tervezi az ázsiai útját, de a kínai kormány oldaláról érkező kritika miatt kedd reggelig nem lehetett tudni, hogy végül meglátogatja-e a szigetországot, mivel az nem szerepelt célpontként a hivatalosan közzétett programjában.

Azt továbbra sem tudni, lesz-e hivatalos egyeztetés Pelosi és Tajvan vezetése között, de utoljára 1997-ben járt hasonló, magas rangú amerikai politikus az országban, amikor Kína még jóval jelentéktelenebb tényező volt globálisan.

Ezzel szemben Kína az utóbbi évtizedekben a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságává nőtte ki magát, és 230 milliárd dolláros (közel 90 ezermilliárd forint) védelmi büdzséjével az USA után a második legnagyobb katonai hatalommá vált a világon.

Külügyi játszma

Korábban a kínai védelmi miniszter úgy nyilatkozott, "nem fognak tétlenül ülni", ha az USA a saját útját akarja járni és megkérdőjelezi Tajvan Kínához való tartozását. Bár a hadihajók helyszínre vezénylése óta a kínaiak nem kommentálták Pelosi érkezését, reggel vadászgépekkel repültek el Tajvan légteréhez közel, és hétfő óta ők is több hajót vezényelte a két ország közötti tengeri választóvonalra.

Korábban Antony Blinken amerikai külügyminiszter arra kérte Pekinget, hogy "viselkedjen felelősségteljesen", ha Pelosi mégis a látogatás mellett dönt. Elmondása szerint Kína hibája lenne ha feszültséget vagy bármiféle krízist akarna generálni a helyzetből.

A látogatás kommentálását a februárban háborút indító Oroszország külügyminisztériuma sem hagyta ki, Maria Zakarova szóvivő azzal kritizálta az USA-t, hogy az destabilizációt hoz a világra. Elmondása szerint "az elmúlt évtizedekben egyetlen konfliktust sem rendeztek, helyette viszont többet is kiprovokáltak." (Mondta ezt az orosz szóvivő, akinek az elnöke épp élelmiszerválsággal és migránsáradattal próbálja destabilizálni Európát, az ukrajnai háborúval pedig a posztszovjet térséget - a szerk.)

Élesedő helyzet

A két ország vezetői egyelőre nem kommentálták a történteket, de Hszi Csin-ping kínai elnök a múlt csütörtöki telefonbeszélgetése során figyelmeztette amerikai kollégáját, Joe Bident, hogy Washingtonnak be kell tartania az "Egy Kína" elvét, és "aki a tűzzel játszik, az el fog pusztulni".

Biden akkor elvileg azt közölte Hszivel, hogy az Egyesült Államok Tajvannal kapcsolatos politikája nem változott, és Washington határozottan ellenzi a status quo megváltoztatására vagy a Tajvani-szoroson belüli béke és stabilitás aláásására irányuló egyoldalú erőfeszítéseket.