A hadtechnikai fejlesztéseiről ismert vállalat kutatói nanotechnológiai módszerek alkalmazásával olyan folyadékot nyertek, amely a hagyományos golyóálló mellénybe "építhető". A tervek szerint az újfajta golyóálló mellénnyel már jövőre felszerelik az Irakban szolgáló amerikai csapatokat. Az iraki háborúban idén júniusig 18 356-an sebesültek meg - az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának adatai szerintminden halottra hét-nyolc sebesült katona jut. A halálos sebesülések aránya nagyobb minden eddigi amerikai háborúban tapasztaltaknál. Ez a hamarosan piacra kerülő "folyékony vértezet" hatékonyan csökkentheti a sebesülések számát, hiszen azokat a testrészeket is megvédi a fegyvertűztől, amelyek épségét a klasszikus golyóálló ruházat nem tudta biztosítani. A kéz- és lábsérülések, amelyek általában életre szóló következményekkel, mozgáskorlátozottsággal járnak, most hatékonyan kivédhetők lesznek. A folyadékot két kutatócsoport öt év alatt fejlesztette ki: a Delaware-i Egyetem Norman Wagner vezette csapata, valamint az Egyesült Államok Hadserege Aberdeeni Kutatólaboratóriumának munkatársai Eric Wetzellel az élen. Az Armor Holdings nemrég védte le az anyag felhasználásának technológiáját. A teljes testet befedő, könnyű, rugalmas páncélzat előállításánál kulcsszerepet nyerő STF (shear thickening fluid, azaz hajlékony, sűrűsödő folyadék) voltaképpen kemény nanorészecskék és egy nem párolgó folyadék keveréke. Energiatakarékos körülmények között egy folyadéktól megszokott módon folyékony marad, ám ütésre vagy rázásra úgy viselkedik, mint egy szilárd anyag. Időleges megkeményedése az ütést követően csak néhány ezredmásodpercig tart; a jelenséget a folyadékon belül pici nyalábokba tömörülő nanorészecskék okozzák. "A részecskék összezsúfolódnak, tömbös, masszaszerű struktúrába tömörülnek, megakadályozva, hogy bármi is keresztülhatoljon közöttük" - idézte a Sciencentral.com tudományos portál Norman Wagnert. Wagner és Wetzel kifejlesztettek egy módszert, amely során a golyóálló ruhaanyagokat a folyadékkal kezelve jóval ellenállóbb, szúrás- és ütésvédő ruházat nyerhető. "Az anyagba intergáltuk a folyadékot, bizonyos értelemben átitattuk vele, így az STF nem nyilvánvaló módon, burkolatként van jelen a szövetben, hanem egyenesen az anyagba van beépítve" - magyarázta Wagner. A ballisztikai tesztek kimutatták, az anyag megakadályozza a golyók behatolását. A "megkezelt" Kevlar márkájú golyóálló ruházat egyúttal az éles vágásokkal, pl. késszúrással vagy akár repeszszilánkokkal szemben is ellenállóbbá vált. Korábban a golyóálló mellények nem rendelkeztek ilyen tulajdonsággal. Az STF-fel kezelt ruházatok ugyanakkor továbbra is könnyűek és rugalmasak maradtak, súlyuk mindössze 20%-kal növekedett. "Vékony anyagrétegeket tudunk készíteni, amelyeket a karokra és a lábakra lehet védőültözetként használni. Ezek rugalmasak maradnak viselőjük mozgásakor, de merev energiaelnyelővé válnak egy lövedék vagy kés hatására" - ecsetelte a kutató. A kifejlesztők szerint azonban nemcsak háborús, de békés körülmények között is hasznos a felfedezésük: pl. autóbalesetek esetén védené meg az utasokat a sérülésektől.