Angela Merkel német kancellár Donald Trump amerikai elnök davosi beszédével ellentétes üzenettel fordult hallgatóságához a Világgazdasági Fórumon - derül ki a Guardian élő tudósításából. Az USA első embere szerint a világ elitjének nem kellene hallgatnia a környezetvédelmi katasztrófákkal riogató vészmadarakra, míg Németország vezetője szerint a globális felmelegedés sürgető kihívás, amire azonnal választ kell találnia az emberiségnek.

A kancellár bevezetőként arról lamentált, hogy borzasztóan nagyot változott a világ az első davosi fórum óta, amelyet 1971-ben tartottak. Ötven évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy valaha részt vehet ezen a tanácskozáson. A hidegháború 30 éve véget ért, és a kétpólusú világrend helyét egy multipoláris rendszer vette át. Azok a sikerek, amelyeket az emberek az elmúlt három évtizedben elértek - az egy főre eső jövedelem emelkedése, a szegénység visszaszorítása, a betegségek elleni sikeresebb védekezés - mind annak köszönhetők, hogy a világ országai együttműködtek egymással.

QP | Quality Placement

Pontosan erre az összefogásra van szükség a klímaváltozás megelőzése érdekében - ha lehet még a korábbinál is inkább -, mert a probléma az emberiség körmére égett. Csak akkor tarthatjuk a Föld légkörének felmelegedését átlag 1,5 Celsius-fok alatt, ha felgyorsítjuk az ennek érdekében tett erőfeszítéseinket. Együtt kell lépnünk - folytatta a német kancellár -, s bár sajnos nem mindenki tart velünk - célzott Trumpra -, a többség érti a feladatot.

Fiatalok és párbeszéd

Angela Merkel határozottan kiállt a fiatal generációk tagjai mellett, akik hangosan követelik a klímaváltozás elleni fellépés felgyorsítását. A fiatalok türelmetlensége olyasvalami, amiből az idősebbeknek is erőt, lendületet kell meríteniük - véli Merkel. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy óriási a különbség a vidéki és a nagyvárosi környezet között. Az utóbbiban sokkal intenzívebb például a közösségi közlekedés, aminek átalakítása hatalmas összegeket igényel az adófizetők pénzéből, amit a vidékiek is fizetnek.

A kancellár, akinek polgári foglalkozása fizikus, azaz tudományos kutató, kiállt amellett, hogy a klímaváltozás melletti bizonyítékok kétségbevonhatatlanok. Hiába azonban a tények, az érzelmek mindig szembe szegülhetnek velük, így erős lehet a kísértés, hogy a tényeket tagadó álláspontot foglaljunk el. Merkel szerint ezt nem szabad egy legyintéssel elintézni, egyik félnek sem szabad visszahúzódnia csupán a saját közösségeibe. Ehelyett beszélgetniük kell a feleknek egymással, s legalább abban egyetértésre kellene jutni, hogy ha nem teszünk semmit, azért sokkal nagyobb árat fizethetünk, mintha a tettek mezejére lépünk, és esetleg részben felesleges áldozathozatalra kérjük az embereket.