Átszivárognak a buszvezetők a logisztikai iparágba, mert ott az égető munkaerőhiány miatt sokkal több nyitott pozíció van, emiatt a bérek és a munkakörülmények is látványosan javultak az utóbbi időben - állítja a Der Standard.

A német üzleti lap szerint már 20 fontot is adnak a teherautósofőröknek óránként, amely a buszvezetők átlagos 10 fontos órabéréhez képest sokaknak igencsak kecsegtető. Az elvándorlás miatt most nagyjából négyezer dolgozó hiányzik a volánok mögül Nagy-Britanniában, ezért számos busz útvonalát már módosították vagy törölték. 

A brit közlekedési minisztérium eközben már felgyorsította a vezetői vizsgák kiadását és az ideiglenes buszvezetői engedélyekkel kapcsolatos eljárásokat is vizsgálják.

A több iparágat is súlyosan érintő munkaerőhiányt a brexit és a világjárvány idézte elő, több tízezren tértek vissza hazájukba. A kormány most ideiglenes vízumok kiállításával és a katonaság segítségével próbálja enyhíteni a helyzetet.

Arról a Napi.hu is beszámolt, hogy nemrég Baroness Vere közlekedési miniszter levelet küldött az Egyesült-Királyságban élő németeknek, hogy segítsék a súlyos teheraurósofőr-hiányt. A levélben arra biztatják a címzetteket, hogy fontolják meg a visszatérést a teherszállítási szektorba, még akkor is, ha azok soha nem is vezettek teherautót.

A brit kormány tagjai folyamatosan cáfolják, hogy a krónikus sofőrhiánynak közel lenne az ország Európai Unióból történő kilépéséhez. Simon Clarke pénzügyminiszter nemrég a BBC-nek úgy nyilatkozott, a sofőrhiány nem csak brit probléma, európai szinten mintegy 400 ezer teherautóvezetőre lenne szükség,