Arra biztatta a fejlett országokat António Guterres, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkára a szervezet keddi közgyűlésén, hogy vessenek ki adót a szennyező vállalatokra, hogy megfizessenek a tevékenységük okozta hőhullámokért, áradásokért, aszályokért, valamint minden egyéb természeti katasztrófáért.

„Az így befolyt összeget pedig két célba kellene eljuttatni: az országoknak, amelyekben kárt tesz a klímaválság és az embereknek, akik az emelkedő élelmiszer- és energiaáraktól szenvednek” – idézi a főtitkárt a Guardian.

Guterres megjegyezte, a szén, az olaj és a gáz továbbra is kulcsszereplői mind a fejlett, mind a fejlődő országok gazdaságának, és nem is lehet ezektől egy pillanat alatt megszabadulni. „Az észszerű átállás keretében senkit nem hagyhatunk hátra, egyetlen országot sem. De itt az ideje figyelmeztetni a fosszilistüzelőanyag-termelőket és a befektetőket” – mondta a főtitkár.

Egyre nagyobb támogatást kap az új adó

Guterres már augusztusban is felszólalt hasonló témában. Akkor az olaj- és gázvállalatokat vádolta erkölcstelenséggel, amiért a legszegényebb emberek és közösségek kárára húznak hasznot a jelenlegi energiakrízisből, ráadásul klímaváltozás szempontjából is nagy ára van a tevékenységüknek. "A legnagyobb energiacégek az első negyedévben együttesen közel 100 milliárd dollárnyi profitot termeltek" – hangsúlyozta, már akkor is azt sürgetve, hogy a kormányok vessenek ki adót ezekre az extra nyereségekre.

Múlt héten az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette, javasolni fogják, hogy uniós szinten felső határt szabjanak az alacsony költségű villamos energiát előállító vállalatok bevételeinek, valamint a fosszilis tüzelőanyagokat gyártó vállalatoktól is szolidaritási hozzájárulást szedjenek be. "Ezek a cégek olyan bevételekre tesznek most szert, amelyekről korábban álmodni sem mertek. Márpedig most a profitot meg kell osztani, és olyan helyre irányítani, ahol arra a legnagyobb szükség van" – indokolta a döntést.