Bő egy évszázaddal azt követően, hogy a britek a Somme-i csatában a világtörténelemben először harckocsikat is bevetettek a német lövészárkok leküzdésére, úgy tűnik, ennek a fegyvernek a korszaka leáldozóban van. Bár minden hadsereg alapvető egységei a harckocsizó csapatok, a tankok mostanában nem igazán találkoznak egymással szemtől szemben a harctereken – írja a Jeursalem Post az ukrán-orosz háború első napjainak katonai fejleményeit elemző cikkében. Hasonlóan a harckocsiütközetekhez az első és a második világháború repülőgép-repülőgép elleni közelharcai is ritkává váltak, mint a fehér holló.

Az Ukrajna ellen indított orosz invázió bizonyos értelemben eltér az új móditól, ugyanis legalábbis a kezdetekor hagyományos reguláris hadseregek álltak szemben egymással. Mostanában az a jellemző, hogy legalább az egyik oldalon irreguláris milíciák harcolna. Az ukránok ősöreg szovjet technikájukat és fegyverrendszereiket használták mindaddig, amíg elő nem kerültek az új, nyugatról származó eszközök, elsősorban kézi tank- és légelhárító rakéták. A harckocsik elleni Javelin, illetve a harci gépekre kilőhető Stinger rakéták azonban viszonylag nagy távolságról is könnyű célponttá tehetik az orosz tankokat és repülőgépeket.

Az alapfelállás az, hogy az oroszoké a világ második legnagyobb hadserege, míg az ukránok a 22. helyen állnak 140 ország összehasonlításában. Az orosz légierő több mint 4000 repülőgépet köztük 1400 harci gépet és több mint 1500 helikoptert, köztük majdnem 550 támadó gépet számlál, míg az ukránoknak 318 repülőjük volt a háború előtt, ezen belül száz harci gép és csak 112 helikopter, amiből 34 volt támadó gép. Az oroszok az első napokban jelentősen redukálták az utóbbit, ám hiába van elsöprő fölényük, nem tudtak 100 százalékos légi fölényt elérni. Az ukránok továbbra is lelőnek orosz repülőgépeket.

Hogy kell ezt csinálni?

Bár az orosz hadsereg óriási technikai fölényben van az ukránnal szemben, szakértők szerint utóbbiak az elmúlt időszakban minden bizonnyal tanulmányozták, hogyan harcoltak a szíriai iszlamisták és a kurd lázadók a reguláris hadseregekkel szemben. Így tudhatják, hogyan tudtak tucatszámra kilőni orosz és török harckocsikat a szíriai polgárháborúban, amibe az orosz hadsereg Bassár el-Aszad államfő oldalán 2015-ben egy időre beszállt, és állítólag gazdag harci tapasztalatokat szerzett.

Bár Aszad jelentős orosz és iráni katonai támogatást kapott, csapatai csak Szíria 64 százalékát ellenőrzik. Az orosz segítséggel sem tudott ennél jobb teljesítményt elérni az iszlamista, kurd és más vele szemben álló milíciákkal szemben. Ami meglepi a szakértőket az az, hogy az Ukrajnából érkező videók alapján jól látszik, bár az oroszok számos új fegyvert és fegyverrendszert teszteltek Szíriában, ezekből alig használnak valamit ukrajnai inváziójukban. Az 1980-as években gyártott veterán technika viszont, amit a katonáiknak adtak, könnyű célpont a modern nyugati elhárító fegyvereknek.

Videók érkeznek kilőtt orosz katonai konvojokról, lelőtt repülőgépekről, köztük nagy szállítógépekről, miközben egy meg nem erősített hír szerint az ukrán fővárosban harcol „Kijev kísértete”, egy harcos, akik állítólag a háború első napján modernt kézi légelhárító rakétáival hat orosz repülőgépet lőtt le egymaga. Eközben nem látunk tankcsatákat, ami arra utal, hogy a 21. században másként vívják a háborúkat, mint a 20.-ban. Nem hadseregek harcolnak hadseregek ellen, hanem katonák high-tech eszközökkel, akik kézi rakétával kilövik a célpontjukat, majd gyorsan továbbállnak, és keresik a következőt.

Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.