Arad megyében 2010 után több mint 30 turisztikai információs központ épült uniós finanszírozásból, összesen mintegy hárommillió euróból. Ezeknek többsége azonban soha nem működött rendeltetésszerűen - írta a Maszol. A legtöbb település polgármestere más funkciót szán az épületeknek, hogy ne vesszenek kárba, többek között egészségházak, óvodák létesülhetnek bennük.

Az Arad Megyei Tanács képviselői az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva kijelentették: a 2010 utáni turisztikai információs központok létesítését célzó program rosszul kigondolt terv volt, sőt több esetben kifejezetten kudarc. A fő probléma, hogy olyan önkormányzatok is éltek a lehetőséggel, amelyeknek nincs különösebb turisztikai vonzerejük, az ágazatban sem tevékenykednek a helyiek, így aztán az önkormányzat alkalmazásában álló turisztikai információs központi dolgozók teljesen mással foglalkoznak, mint ami a munkaköri leírásukban szerepel.

Andó András, az Arad Megyei Tanács kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a projekt indulásakor voltak olyan önkormányzatok, amelyek bevallottan úgy vágtak bele a projektbe, hogy az ötéves kötelező működtetési idő letelte után más rendeltetést szántak a központoknak. A kommunikációs igazgató hozzátette, hogy a megyei tanács is indított hasonló projektet, a saját központjuk jelenleg is működik