Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Már majdnem úgy tűnt, hogy az argentin kormány nyélbe ütött egy megállapodást arról, hogyan ütemezze át az IMF-től 2018-ban felvett 44,5 milliód dollár hitelének törlesztését, amikor a hatalmon lévő peronista (nemzeti színezetű radikális baloldali) párt egyik fontos politikusa lemondott, mert nem akarja a nevét adni az egyezséghez – derül ki a Financial Times tudósításából. Miután január 28-án a pénzügyminiszter ismertette a nyilvánossággal az ügy részleteit, Máximo Kirchner, a peronista képviselőcsoport frakcióvezetője a kongresszus alsóházában bejelentette lemondását.

Nem támogatja azt a stratégiát, amivel a kormány a Valutaalappal tárgyalt, mert jóval gyengébb eredményeket hozott, mint amire szükség lett volna. Kirchner nem mellesleg Cristina Fernández de Kirchner, az ország befolyásos államfőhelyettes fia, ketten együtt a peronista mozgalom legradikálisabb szárnyának kiemelkedő alakjai. Velük az élen ez a csoport nem fogadja el az IMF elvárását, hogy a költségvetési kiadások csökkentésével lefaragják a büdzsé hiányát, ami lehetővé tenné az ország külső adósságának törlesztését. Úgy vélik, a tavaly őszi időközi választásokon a pénzügyi szigor életszínvonal-romboló hatása miatt vesztettek.

A kormánypárton belüli nyílt szakítás kétségessé teszi, hogy a pragmatikus Alberto Fernández államfő (csak névrokona Cristina Fernándeznek) és Martín Guzmán gazdasági miniszter meg tudja-e szerezni az egyezség élesítéséhez szükséges parlamenti többséget. Eközben az argentin gazdaság borzalmas állapotban van: a nettó valutatartalékok kimerültek, az éves infláció 50 százalék felett van, a feketepiaci dollár-peso árfolyam több mint duplája a hivatalos átváltási árnak. A koalíciós vita csak ronthat ezen a helyzeten.

Elkerülhető válság

Máximo kirobbantott egy elkerülhető válságot – értékelte a helyzetet Hector Torres, az IMF egyik korábbi vezető beosztású munkatársa. Szerinte a politikus azt próbálja mutatni, hogy tudna alternatívát a Valutaalappal kötött egyezségre, ám nehéz megérteni, hogy miért próbálja úgy megragadni a hajó kormányát, hogy közben léket üt rajta.

A piacok egyébként örömmel fogadták az IMF-egyezséget mint pragmatikus megoldást, bár egyes szakértők szerint túl könnyű feltételeket szabott a Valutalap az adósság törlesztésének átütemezéséhez. Erre Kristalina Georgieva, a Valutalap igazgatója azzal válaszolt, hogy végrehajtható megoldást kellett találniuk.

A megállapodás szerint a költségvetési hiányt a GDP 2,5 százalékáról, ami 2022-re várható 2024-ig fokozatosan 0,9 százalékra kell levinni, miközben a jegybank fokozatosan felhagy a pénznyomtatással, amiből jelenleg finanszírozzák a lyukat, táplálva az inflációt. Ezzel együtt emelik a kamatokat, cserébe több évvel késleltetik a törlesztést az IMF-nek.

Régi nóta

Guzmán szerint a lehető legjobb kompromisszumot kötötték, ugyanis a gazdasági növekedés a visszafogott hiány ellenére lehetővé teszi majd az állam kiadásainak növelését. Más kérdés, hogy amikor erről beszélt, nem árulta el, mekkora GDP-bővüléssel számolnak a következő évekre. Fernández elnök elmondta, hogy a frakcióvezető előzetesen tájékoztatta lemondási szándékáról, és közösen döntenek arról ki vegye át a helyét.

A peronisták 2018-ban ellenzékben eleve bírálták a piacpárti Mauricio Macri államfő kormányát azért, mert 57 millió dolláros segélycsomagról állapodott meg az IMF-fel. (Ebből hívtak le 44,5 milliárdot.) Véleményük szerint a pénzt Macri újraválasztási kampányára fordították és nagy része a gazdaságból azonnal külföldre vándorolt. Az IMF friss saját jelentése is bírálta a 2018-as programot, amely a 21. segélycsomag volt, amit Argentínának adtak azóta, hogy a latin-amerikai ország 1956-ban csatlakozott a Valutaalaphoz.

Irány Putyin

További mellékszála az ügynek, hogy Fernández azt mondta: kormánya le akarja választani Argentínát az IMF és az Egyesült Államok köldökzsinórjáról. Hogy miként képzeli ezt arról képet adott, hogy az államfő elutazott Moszkvába tiszteletét tenni Vlagyimir Putyin orosz államfőnél. Fernández szerint Oroszország fontos szerepet játszhat országa függetlenedési törekvéseiben - mondta azon a munkaebéden, amelyre vendéglátója hívta meg a Kremlben.