Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A központi bank 45 százalékról 60 százalékra emelte az irányadó kamatot annak nyomán, hogy az éves infláció több mint 31 százalékra nőtt és a peso értékének több mint 20 százalékát vesztette el a dollárhoz képest az utóbbi két nap alatt.

Szerdán 7 százalékkal, csütörtök reggel pedig további 12 százalékkal gyengült a peso a dollárhoz képest, ami azt jelenti, hogy az év eleje óta több mint 50 százalékkal értékelődött le.

A jegybank monetáris tanácsa, mindössze 17 nappal az előző, 5 százalékpontos kamatemelés után, a devizapiaci helyzettel és az infláció emelkedésének fenyegetésével indokolta az újabb kamatemelésről egyhangúlag meghozott döntést. Egyúttal azt is jelezte, hogy decemberig nem csökkenti a kamatot.

A döntésre azt követően került sor, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a monetáris és a fiskális politika szigorítására szólította fel az argentin kormányt a peso értékvesztése miatt.

Jóllehet júniusban 50 milliárd dolláros, három évre szóló készenléti hitelmegállapodást kötött Argentína a valutaalappal, Mauricio Macri elnöknek továbbra sem sikerült meggyőznie arról a piacokat, hogy képes lesz a gazdasági növekedés ösztönzésére, miközben csökkenti a költségvetési deficitet és elszántan küzd az infláció ellen.

A befektetőket nem győzte meg az újabb kamatemelés, a peso árfolyama meredeken zuhant a döntés után is. Helyi idő szerint csütörtök dél körül egy dollárért már 40,25 pesót kellett adni, több mint 21 százalékos mínuszban állt az árfolyam. Január első hetében még 18,56 pesón forgott a dollár.

A peso drámai mértékű értékvesztése olyan aggodalmakat keltett, hogy a kormánynak nehézségei lesznek a 2019-ben lejáró adósságok visszafizetésével. Argentínának jövőre 24,9 milliárd dollár értékű, pesóban és külföldi devizában denominált államkötvényt kell kifizetnie. A válságról részletesen írtunk ebben a cikkünkben.

A fotó forrása: Eitan Abramovich/AFP.